19. rész

Elegem van a médiából!!

Az estét, abban a szobában töltöttük, ahol megfogantak a picik. Reggel dörömbölésre ébredtem. Kikecmeregtem hát az ágyból, magamra kaptam egy köntöst, majd kinyitottam az ajtót. Nem láttam senkit, csak a földön egy újságot. Nagyon sokkolt, amit a címlapon láttam. Én és Emily voltunk rajta, azzal a címmel, hogy:

A Kaulitz ikrek élettársai az őrület szélén?

Majd egy kép volt rólam és Emilyről, ami a temetőben készült. Gyorsan fellapoztam az újságot. Végig olvastam a cikket, majd hisztérikus romban törtem ki. Erre már Bill is felébredt és oda sietet hozzám. Átnézett a vállam fölött és megpillantotta a cikket. Hirtelen kikapta a kezemből, és olvasni kezdte.

A Kaulitz ikrek élettársai megőrültek vagy tényleg látták édesanyjuk szellemét? Nem tudni biztosan. Annyi viszont egy értelmű, hogy az idősebbik lány, aki Bill Kaulitz (22) felesége, terhes. A hasa már jól látható. Igaz a Tokio Hotel, már évekkel ezelőtt felbomlott, de tudomásunk szerint az ikrek tartják a kapcsolatot Georggal (25) és Gusztávval (24). A Tokio Hotel régi rajongóit még mindig érdeklik a srácok élete ezért beszámolunk minden apróságról, amiről csak tudunk. Mint azt már nagyon sokan tudták, Bill (22) az elmúlt fél évben boldog volt, de az előtte való két évben alig volt hajlandó ki mozdulni Magdeburgi otthonából, mert Amy Larssont (21) (jelenleg Bill felesége) siratta, aki faképnél hagyta. Majd mikor visszajött, Bill megkérte a kezét. Az esküvőjük 2011. jan. 1-én volt. Nem tudni, hogy mikor érkezik a legkisebb Kaulitz..

Eddig bírta olvasni. Dühösen a földhöz vágta az újságot, majd átölelt és próbált megnyugtatni.

-         Honnan veszik, hogy megörültem? – kérdeztem sírva, majd a fejemet a vállába fúrtam.

-         Nem tudom! De ne sírj. Cssss.. Beperelem őket! Milyen jogon állítanak ilyeneket az én drága, egyetlen feleségemről?! – kérdezte Bill mosolyogva, mire én is elmosolyodtam és megcsókoltam.

Lassan becsuktuk az ajtót, majd elindultunk az ágy felé. Majd Bill rádöntött és úgy csókolóztunk tovább. Nem történt semmi a csókokon kívül. Hosszas nyálcsere után elhatároztuk, hogy kiderítjük, az újság kitől szerezte az infókat. Összeszedtük magunkat és elindultunk a recepció felé. Lefele tartva találkoztunk egy újságíróval, aki arra volt kíváncsi, hogy mikor jön a pici.

-         Ezek szerint azt még nem tudják, hogy ikrek! – gondoltam magamban, majd Bill felé fordítottam a fejem és kérlelő tekintettel néztem rá. Ő ezt értette.

-         Sajnálom, de semmi köze hozzá! Se magának, se a többi újság írónak! Csak a családnak! – jelentette ki Bill, majd tovább indult.

-         De hisz Georg és Gusztáv nem is családtag! Mégis tudják! Legalábbis azt hiszem!

-         Igen tudják, de ők is családtagnak számítanak nálunk. De mennünk kell! Viszlát! –azzal visszafordult és elindultunk a recepció felé.

Az újságíró még ott maradt egy darabig. Nem tudta felfogni, hogy így el lett küldve. Mikor végre leértünk a recepcióra oda sietünk és szólunk a lánynak, aki ott állt, hogy szeretnénk kijelentkezni.

-         Jó napot! Szeretnénk kijelentkezni!

-         Jó napot! Persze, azonnal! – azzal elvette a kulcsot, gyorsan kifizettük, és már siettünk is a kocsihoz.

Amikor megláttuk, hogy vagy húsz újságíró áll a kocsi előtt, majdnem szívrohamot kaptam. Erősen megszorítottam Bill kezét és aggódva néztem rá. Ő erre megsimogatta az arcomat, majd megcsókolt. Ezt észre vették az újságírók is, és azonnal lefotóztak minket. Nagyon sok kép készülhetett, mert sokáig csókolóztunk. Mikor abba hagytuk, Bill mélyen a szemembe nézett és elmosolyodott, majd lehatott fejjel mentünk tovább a kocsiig. Sorra kiabálták a kérdéseiket, de mi úgy tettünk mintha nem is hallottuk volna őket. Majdnem mind azt kérdezte, hogy mikor jön a pici, mikor élesen kihallottam a tömegből, hogy:

-         Majd megtudják időben! A pár nem szeretne nyilatkozni önöknek, kérem, hagyják őket békén! – hallottam egy ismerős férfihangot. Hátrafordultam, hogy ki az és nagy meglepetésemre Peterrel találtam szembe magam.

-         Peter? Te mit keresel itt? Mért csináltad ezt? – szegeztem neki a kérdéseimet.

-         Hé hé, kicsi lány! Nyugodj meg! Csak azért küldtem el őket, mert láttam, hogy zaklatnak titeket, és gondoltam segítek. – válaszolt mosolyogva.

Milyen rég mondta nekem, hogy „kicsi lány”. Mikor még Münchenben laktunk anyuval és Emilyvel. Az már rég volt. Igaz csak két év van köztünk, de azért hívott így, mert én még csak 17 voltam, amikor jártunk.

-         Aha! Köszi! Mennem kell! Szia! – azzal otthagytam.

Nem tudom mi ütött belém. Nem szeretem már egyáltalán. Egy jó barát, de semmi több. Nem is lesz és nem is, akarom, hogy több legyen. Elég volt az az egy év, amíg jártunk. Sőt.. még sok is! Végre utol értem Billt és újra megfogtam a kezét. Ő csak kérdőn nézett rám, én pedig megráztam a fejem, hogy semmi, majd megcsókoltam. Odaértünk a kocsihoz és beültünk. Hosszú volt az út hazáig. Az alatt az idő alatt végig azon gondolkoztam, hogy hogy a fenébe került ide Peter.