6. rész. Ugyanaz a lány.

-        Szia! Kitty Markus. Nagy rajongód voltam és most az új asszisztensed leszek. – állt fel és nyújtott kezet Gustavnak, mentve ezzel a helyzetet.

-        Belevaló csaj. – gondoltam magamban.

-        Szia. Gustav Schäfer. Nagyon örülök. Látom, már összebarátkoztatok Vikivel.

-        Igen. Megismerkedtünk.

-        Ennek is örülök.

-        Na jól van. Mi most elmegyünk Gustavval az új együttesünkhöz. Beszélünk velük a jövőjükről. Kitty megtennéd, hogy addig felhívod ezeket az embereket, hogy holnap jöjjenek be egy kis konferenciára, délután 3-ra? – adtam neki pár névjegyet.

-        Persze.

-        Köszönöm. Akkor ma már mi nem biztos, hogy visszajövünk, úgyhogy viszlát holnap.

-        Sziasztok. – köszönt el Kitty és kiment.

-        Hát igazad volt. Ez a lány már elsőre szimpatikusabb, mint Rebeka.

-        Na ugye. És régen nagy th rajongó volt. Lesz közös témátok is.

-        Remélem.

-        Ugye, nem fogsz becsajozni a munkahelyeden?

-        Nem. Habár tetszik. De tartom magam, a munkát nem keverjük a magánélettel mondáshoz.

-        Helyes. Na gyere, menjünk.

Előbb elmentünk valahova reggelizni.

-        Jó egy kicsit kiszabadulni otthonról.

-        Hogyhogy? Nem vagytok jóba a fiúkkal?

-        Dehogynem. Csak mindketten találkoztak egy titokzatos szépséggel, és semmi másról nem beszélnek azóta. Az agyamra mennek. Egyik sem szólította le a lányt, csak meglepték őt valamivel.

-        Nekem is volt két kellemes élményem is. Szombaton ünnepelni mentem Peterrel egy étterembe és a tulaj egy pezsgőt küldetett nekem, azzal az üzenettel, hogy ilyen szép 24 éves nőt még nem látott. Aztán tegnap az unokahúgom sulijában voltam egy fellépésükön és a zenetanára küldött nekem egy rózsát.

-        Onnan jött az Ayala? – kérdezte, de már sejtette, hogy az ő két barátjával futottam össze.

-        Igen. Tetszett a rámenős meglepetés és a pezsgő is nagyon finom volt. Megihletett.

-        Akkor pont jókor jött a találkozás.

-        Hát sajnos találkozás nem volt, de talán majd legközelebb.

Befejeztük a reggelit, és nem igazán tudtam, mire véljem Gustav mosolygását. Valami járt a fejében, ami nagyon tetszett neki, de inkább nem kérdeztem rá.

Elmentünk a mi kis felfedezettjeinkhez és megismerkedtünk velük. Odáig voltak értünk, hogy segítünk nekik és az új nevük is egyből megtetszett nekik. Aláírattuk velük a szerződésüket. Két évre és két nagylemezre szerződtettük őket és részesedést kértünk benne minden eladott példányszám után. Innentől mi levesszük róluk a kezünket, a többi a menedzserek, szponzorok dolga. Hozzánk már csak folyik be a pénz. Természetesen, segítünk, amiben csak kell, és továbbra is rajtuk tartjuk a szemünket, mivel nevünket adtuk a formációhoz.

-        Van kedved ezt megünnepelni? – kérdezte Gustav, miután kimentünk a kocsikhoz.

-        Végül is miért ne?

-        Gyere át hozzám. Rendelünk valami kaját és bontunk egy pezsgőt. Mit szólsz?

-        Nem tudom. Egy pasilakásban nem hiszem, hogy ott a helyem. – kerestem a kifogásokat. Nem akartam találkozni a th többi tagjával. Egyikük tuti felismer, és akkor buktam a titkolózást.

-        Nincsenek otthon.

-        Hát jó. Menjünk. – nem volt mit tenni, ha tovább tiltakozom, tuti rájön, hogy valamit titkolok.

Beültünk a kocsikba és elmentünk hozzájuk.

-        Elmennék a mosdóba.

-        Persze, ott van. – mutatott egy ajtóra.

-        Köszi. Egy perc. – mondtam és bementem.

-        Helló haver. – jött le Tom a lépcsőn.

-        Te itthon? – lepődött meg Gustav.

-        Fájt a fejem, hazajöttem ledőlni egy kicsit. – vett el egy bögrét a kávégép alól. – Na mesélj, mi a helyzet a melómániás tyúkkal?

-        Épp a mosdóban van. – válaszolt halkan.

-        Mi? – nem értette.

-        Itt is va…- jöttem vissza és megláttam Tomot.

-        Te vagy? Te… - esett le az álla a felismeréstől.

-        A melómániás tyúk, ha jól sejtem. – nyújtottam kezet. – Így még nem hívtak.

-        Bocs, csak az első beszélgetésünk után nem férkőztél be a szívembe. – mentegetőzött Gustav.

-        Semmi baj. Megértem. Te vagy Tom Kaulitz. – mutattam be magamnak Tomot, mert ő nem igazán mondott semmit.

-        Ja igen. Bocs. Én vagyok. Te vagy az a lány, aki az éttermemben ünnepelte a születésnapját szombat este? Küldtem neked egy pezsgőt, te pedig egy szeletet a tortádból.

-        Tiéd az az étterem?

-        Igen.

-        Akkor köszönöm a pezsgőt. Figyelj Gustav, én akkor most inkább megyek. Holnap találkozunk. – mondtam, felkaptam a táskám és már mentem is ki.

Mindegy hova, csak tünés innen. Minél hamarabb be kell vallanom Gustavnak, hogy ki vagyok, mert ez így nem lesz jó. Bepattantam a kocsiba és irány haza.

-        Srácok én hallucinálok. – lépett be Georg.

-        Miért?

-        Akiről meséltem. A kedvenc tanítványom anyukája az előbb sietett ki a házunkból és teli gázzal hajtott el. Egyébként nem az anyukája, csak a nagynénje.

-        Viki. A munkatársam és egyben Tom kiszemeltje az étteremből.

-        Ő az, akinek rózsát küldtél a kislánnyal? – Tom.

-        Igen. Te is róla beszéltél?

-        Róla hát!

Hazaértem és már csörgött is a telefonom.

-        Szia, hugi. Csak azért hívlak, hogy megkérjelek, ne flörtölj a kislányom tanárjával.

-        Mi?

-        Vivien mondta, hogy küldött neked rózsát. Tegnap meg felhívott a tanár, hogy megkérdezze nem mennék-e el vele randizni.

-        Hogy hívják a pasit?

-        Georg Listing.

-        Hát ezt nem hiszem el. Bocs Niki, de most le kell tennem. – letettem és már tárcsáztam is Peter számát.

-        Igen?

-        Mióta találkoztam Gustavval, azóta már sikerült magamba bolondítani Tomot és Georgot is. Tomé az étterem, ahol voltam. A tanár, akiről meg meséltem, Georg. Valaki szívat engem. Eddig sikerült nem találkoznom velük és nem is hallanom róluk. Most meg egyszerre mind.

-        Huh, ez így egyszerre sok.

-        Nekem mondod? Ez így nem lesz jó. Minél előbb színt kell vallanom.

-        Hát igen. Nagyon úgy tűnik.

-        Jól van. Lenyugszom. Egyébként Kitty főnyeremény. Jó fej, rámenős, magabiztos.

-        Ezért még megszívatlak. Ez a Rebeka egy rakás szerencsétlenség. Erre te kapsz egy jóképű srácot munkatársnak, vele még két hódolót, plusz az én asszisztensemet.

-        A srácok bármelyike a tiéd lehet. – nevettem ki.

-        Na jól van. Egyénként jó hogy hívtál, mert akartam kérdezni valamit.

-        Mit?

-        Eljössz velem csütörtökön a párizsi konferenciára?

-        Muszáj?

-        Én örülnék neki. Ha nem te jössz, akkor az az idegesítő csaj a földszintről. Tudod, aki állandóan cicceg és lenéz, mert meleg vagyok.

-        Jól van. Elmegyek. Legalább addig sem vagyok egy városban a Tokio Hotellel.

-        Csütörtök délután indulunk, és péntek délelőtt jövünk is vissza.

-        Oké. Majd Gustav tartja a frontot. És legalább Kittyvel is összeismerkednek. Van egy olyan érzésem, hogy ezek között még lesznek eltitkolt dolgok.

-        Nem meleg?

-        Nem bizony. Sajnálom, de úgy tűnik, a lányokat szereti.

-        Ilyen az én formám.