11. rész. A családomban mindenki kritikus.

Sikeresen megérkeztem a szüleimhez, akik ünnepi ebéddel vártak. Ettünk, ittunk, beszélgettünk.

-        Na, én leszedem az asztalt, ti üljetek ki a kertbe. – anyum.

-        Na, és hogy megy a munka? – apum, mikor már kint ültünk a napernyőnk alatt.

-        Jól. Találtam egy nagyon megbízható társat és egy asszisztenst. Most is rájuk bíztam a munkát, így tudtam eljönni hétvégére.

-        Büszke vagyok rád. Bár Niki is várt volna a gyerekkel. Nézd meg, most ott élnek ketten, a gyerek apa nélkül nő fel, Niki meg sosem tud karriert csinálni.

-        Drágám, van ami fontosabb ennél. – csatlakozott anyum egy üveg száraz fehérborral.

-        A családalapítás ráér. Előbb meg kell teremteni a kellő anyagi hátteret hozzá.

-        Igazad van apu. És ne aggódj, nem lesz gyerek még egy ideig. És ahogy állnak a dolgok férj se.

-        Mesélj kicsim. – anyum.

-        Találkoztam egy fiúval, de nem vagyok az esete.

-        Az én lányom nem az esete? Biztos meleg a srác.

-        Köszi apu. De nem az. Emlékeztek arra a bandára, akik egy pár éve bepereltek hitelrontásért?

-        Persze, az a négy majom innen Magdeburgból. – apu.

-        Odaköltöztek, szinte mellém. Sőt a dobosuk a társam.

-        A raszta srác állítólag nyitott egy éttermet. Mennek is ma este az ellenőrök, az a hír járja, nem megy ott minden úgy, ahogy kéne. – apu.

-        Tomot ellenőrzik?

-        Igen. Miért?

-        Az egy nagyon jó étterem, apu. Ott ünnepeltük Peterrel a szülinapomat. A kaja nagyon finom, a berendezés fantasztikus, a kiszolgálás tüneményes. Lehetne, hogy félre tedd az ellenőr éned, és apa legyél?

-        Ő tetszik?

-        Nem. De ha most valamin elbukik az étterme, tuti összeteszik Charles Nolting nevét, az enyémmel. Azt hiszik majd, hogy most is ki akarok szúrni velük, mint régen.

-        Kislányom, nem tehetem félre a munkámat. Erre tanítottalak? Nem keverjük a kettőt. Sajnálom, ha a barátod nem mintaszerűen vezetgeti az éttermét. Nekem az a dolgom, hogy utánanézzek, és ha igazam lesz, be is záratom.

-        Mindig elfelejtem, hogy a makacsságomat tőled örököltem. – törődtem bele.

-        Beszéltem a nővéreddel. Elmesélte a bravúros kutyalepasszolásodat. – anyu.

-        Hát igen. Tudtam, ha Vivien meglátja, úgy sem utasíthatja vissza már. Nem volt szívem visszavinni vagy elajándékozni másnak. Náluk jó helye van.

-        De még egy kutyát sem tudsz egy napnál tovább megtartani?

-        Hát az igazából nem az én hibám. Ez a srác, Bill a házam előtt sétáltatja a kutyáját. Nincs kedvem minden alkalommal összefutni, és jópofizni.

-        Elég érdekes az életed ott Berlinben kicsim. – anyu.

-        De azt nem mondhatom legalább, hogy unatkozom. – mosolyogtam. – De ha most megbocsátotok, telefonálnom kéne egyet.

-        Jól van, mi lefekszünk egy kis délutáni sziesztára.

-        Én szétnézek a régi törzshelyeimen. – adtam mindkettőjüknek egy-egy puszit és mentem be a táskámért. Magamhoz vettem a holmimat és irány a kis városkám. Beültem egy kávézóba és telefonáltam.

-        Igen?

-        Szia Viki vagyok. Gustav adta meg a számod.

-        Szia. – köszönt vissza meglepetten. – Miben segíthetek?

-        Igazából most én segítek neked. Tudod az én családomban mindenki kritikus, zsűri vagy ellenőr. Történetesen apum ellenőr, és kapott egy fülest, hogy az éttermed nem igazán szabályszerűen működik. Ma este kiküld hozzád pár ellenőrt, és ha igaza van, be is záratja az egész helyet.

-        Basszus!

-        Figyelj, én szóltam, de innentől neked kell ügyelned a dolgot. Mondjuk, bezárhatnál ma estére, technikai okokra hivatkozva. Csak ne szólj erről senkinek, mert ha apum fülébe jut, nekem annyi.

-        Miért szólsz nekem erről?

-        Mert tetszik az éttermed, és nem akarom, hogy kiszúrjon veled pont az én apám.

-        Köszönöm. És remélem, adsz alkalmat, hogy megháláljam.

-        Meglátjuk. Na, most mennem kell. És tényleg egy szót se senkinek.

-        A fiúknak azért elbüszkélkedhetek a beépített kémemmel? – nevetett.

-        Persze, nekik igen. Csak az étteremben és annak hatáskörében ne szólj erről senkinek.

-        Jól van, ne aggódj. És még egyszer köszi.

-        Nincs mit. Na szia. – köszöntem el és letettük a telefont.

Apu miatt kicsit furdalt a lelkiismeret, mert most megszegtem a legfőbb szabályt. Előrébb helyeztem valamit a munkánál. Ha ezt megtudja, nagyon nagyon mérges lesz, és az még nem kifejezés. Francba, megérte ez egyáltalán? Talán igen. Talán rájönnek mind, hogy nem vagyok rossz ember. Talán Bill is rájön.

Később felhívtam Gustavot, hogy beszámoljon az eseményekről. Egész jól érezték magukat Kittyvel. Kaját rendeltek és a régi lemezgyűjteményeimből próbáltak ihletet meríteni. Jellemző. Nem vagyok ott, máris lazább a munka. Aztán lehet, hogy én vagyok túl merev. Végülis összebarátkoztak és nagyon jól is dolgoznak együtt. Akkor kijár nekik egy kis szórakozás.

Elmentem még a kedvenc cukrászdámba, és vettem a szüleimnek is sütit, majd hazamentem.

Még kicsit beszélgettünk a régi emlékekről, a régi barátaimról, szerelmeimről, aztán lefeküdtem aludni.

Reggel a telefonom csörgésére keltem.

-        Igen?

-        Bocs, felkeltettelek?

-        Igen.

-        Csak akartam, hogy tudd, készen vagyunk. Megvan a név, a dizájn, Sam is elfogadta. Egész éjjel itt voltunk az irodában, de végeztünk. Majd hétfőn alá kell még írnod pár papírt, és kedden írjuk alá a szerződést.

-        Gratulálok. Köszi, hogy szóltál, de most visszaaludnék.

-        Van itt még valami. Tom mesélt a hívásodról. Be is zárt este és mikor jöttek az ellenőrök csak egy papírt hagytak ott, hogy itt jártak.

-        Mond meg Tomnak, hogy most kb. egy hónapig békén hagyják. Annyi étterem van, hogy nehéz beszorítani újra. De többet nem fogom figyelmeztetni, mert így is sokat kockáztattam ezzel.

-        Miért tetted?

-        Igazából fogalmam sincs. Nem akartam, hogy bezárják az éttermét. Talán attól tartottam, hogy ha meg tudjátok, apu volt az, azt hiszitek direkt akartam ezt. Nem tudom, de ezt inkább beszéljük meg később.

-        Oké, majd később beszélünk.

-        Szia, és üdv Kittynek is.

-        Átadom, szia.

Letettük a telefont, de nem sokáig tudtam visszaaludni, mert apum kopogtatott az ajtómon.

-        Beszélni szeretnék veled, tudom, hogy ébren vagy.

-        Nem ér rá? Aludnék még? – tudtam, hogy mit akar. Éreztem.

-        Nem igazán ér rá. Bejöhetek?

-        Gyere. – törődtem bele és felültem. – Tudom, mit akarsz mondani.

-        Akkor azt is tudod, mekkorát csalódtam benned. Miért? Miért figyelmeztetted őt előre? Valahogy éreztem, hogy ez lesz. Mikor elmondtam neked, már akkor nem tetszett a reakciód, de azért arra nem számítottam, hogy idáig süllyedsz!

-        Sajnálom apu, de akartam, hogy kapjon egy esélyt. Rendbe hozza az étterme dolgait, és akkor mehetnek az ellenőrök. Kiskoromba minden barátom, akinek a szüleinek étterme volt, mind bezárattad valamiért. Nagyon dühös voltam rád, mert ezért mindenki rám pikkelt. Soha nem szóltam érte. Kérlek, ne haragudj rám. Csak tudod, rájöttem, hogy nincs túl sok ember, aki kedvel engem. Állandóan szabályok szerint élek és azokhoz mereven ragaszkodom. Megismertem pár embert, akik szimpatikusak és barátaim is lehetnének. Kicsit átléptem a határt, és jól érzem magam. Jót is tettem valakinek, nem csak magamnak.

-        Drágám mégegyszer ez ne forduljon elő. Tudom, már nagylány vagy és úgy éled az életed, ahogy neked tetszik. Én csak példát tudok mutatni és tanácsokat adni. Előbb azért ismerd meg ezeket az embereket, és utána tegyél jót velük. Különben honnan tudod már most, hogy megéri majd?

-        Igazad van apu.

-        Soha ne kockáztass semmit idegenekért, vagy olyan dolgokért, amikben nem vagy 100%-ig biztos. Soha!

-        Jól van apu, sajnálom.

-        Semmi baj. Kicsit felment a pumpa. A srácot meg úgyis elbuktatjuk valamin a következő ellenőrzéskor. De remélem, nem számítasz rá, hogy előre szólok majd neked. – mosolygott megértően.

-        Persze apu, és köszönöm, hogy ilyen jó fej vagy.

-        Ugyan. Te vagy a büszkeségem. – puszilta meg a homlokomat.