20. rész. Modern társkeresés.

Megkerestem azt a szobát. Halkan benyitottam. Scotty ott feküdt az asztalon, Bill pedig kisírt ábrázattal aludt mellette egy széken. Szegény nem festett valami jól. És Scotty sem. Halkan odamentem hozzájuk.

-        Szia Scotty. Hogy vagy? – simogattam a fejét. – Erős kis kutya vagy te, nem lesz semmi baj. Hogy képes valaki ilyet tenni?

-        Te meg? – kelt fel Bill és meglepetten nézett rám.

-        Gustav mondta, hogy mi történt. Én csak…

Scotty elkezdte egyre gyorsabban kapkodni a levegőt és rángatózott. Bill orvosért kiáltott, mire megjelent a szobában kettő is. Én hátrébb álltam, Bill pedig nem mozdult kutyusa mellől.

-        Mi baja? Nem hagyják meghalni, ugye?

-        Bill, menj most ki légy szíves. – mondta neki az egyikük.

-        Itt akarok maradni.

-        Menj ki. Szólunk, amint bejöhetsz.

-        Hát jó. – mondta és kiment, én pedig utána.

Nem tudtam mit mondani. Leült az ajtó elé a földre és az arcát a tenyereibe temette.

-        Sajnálom. – guggoltam le mellé.

-        Most menj el légy szíves. – szólt rám elcsukló hanggal.

-        Nem baj, ha előttem sírsz.

-        Nekem az. Menj el, kérlek. – mondta újra.

-        Jól van.

Kimentem és visszaültem Gustav autójába. Nem akartam itthagyni Billt. Aggódtam Scotty-ért és Billért is. Felhívtam Tomot.

-        Szia, Viki vagyok. Itt vagyok a klinikán. Scotty-val valami gond van és Bill elküldött. De nem hinném, hogy most egyedül kéne maradnia.

-        Mi baj van vele?

-        Nem tudom. Rosszul lett és az orvosok kiküldtek minket a szobából.

-        Jól van. Odamegyek. Köszi, hogy szóltál.

-        Nincs mit. Na szia.

Visszamentem az irodába. És Gustavnak is elmondtam, mi a helyzet.

-        Remélem, nem pusztul el.

-        Én is.

-        Na jó. Én is odamegyek, ha nem baj.

-        Dehogy, menj csak. De megkérhetlek valamire?

-        Hívlak, ha megtudok valamit Scotty-ról.

-        Köszönöm.

Hát ez a nap is baromi jól megy eddig. Átmentem Peterhez.

-        Szia. Mi baj? Miért üzented azt Kittyvel?

-        Mert én hanyatt homlok siettem haza, hogy megvigasztaljalak, erre te leráztál. A kocsim defektet kapott, ráadásul a féltengely is sérült. Most pár napig busszal járok. Ja és Tommal vacsoráztam, aztán Bill azt mondta, nem zavarná, ha összejönnék a bátyjával. És a mai napom? Jó hogy kérdezed. Bill kutyáját megmérgezték. Bementem hozzá, aztán ő elküldött. Nem akarta, hogy ott legyek.

-        Felejtsd el ezt a srácot. Kijelenti, hogy megpróbál nem utálni, utána kellemetlen szituba hoz, és mártírkodik, hogy őt nem zavarja, ha Tommal jársz. Most meg le se szarja, hogy aggódsz érte és a kutyájáért és elküld. Én mondom, ez a srác nem komplett. Megkaphatná az egyik legjobb csajt a városban, de ő csak egy töketlen barom. Nézz magadra. Egész nap idegeskedsz, szétszórt vagy és folyton csak rá gondolsz. Nem ér ennyit az egész.

-        Igazad van. – kaptam fel a fejem. – Tudod mit? Igazad van. Nincs erre szükségem.

-        Ez a beszéd. Sok pasit ismerek, aki szívesen randizna veled. Te szépen elmész az egyikkel és kivered a fejedből ezt a vesztest.

-        Jól van. Hozz össze valakivel egy randit. Elegem van. Nem is emlékszem mikor pasival utoljára.

Később Gustav hívott, hogy Scotty már jól van. Az egy roham volt, de sikeresen kezelték és úgy néz ki, pár nap múlva már haza is mehet. Ennek tényleg nagyon örültem.

De nem tudtam kiverni a fejemből, mennyire összetört Bill. Késztetést éreztem rá, hogy valami jót tegyek vele. Hogy jobb kedvre derítsem. De mi lehet az, amitől boldogabb lesz majd? Nem ismerem még annyira. Törtem ezen a fejem egy darabig, aztán fantasztikus ötletem támadt és felhívtam Kittyt.

-        Igen?

-        Szia. Át tudsz jönni?

-        Mikor?

-        Hát úgy most? Szeretném, ha segítenél valamiben.

-        Jól van. Nemsokára ott vagyok.

-        Köszi, szia.

Hamarosan már nálam is volt.

-        Na mi az?

-        Tudod, nagyon szeretném meglepni Billt valami nagy dologgal, amitől boldog lesz. Mióta ismerem csak szomorú dolgokat hallottam róla. Szóval, nem tudod, mikor van a születésnapjuk?

-        Szeptember elsején, ha jól emlékszem.

-        Tökéletes.

-        Mihez?

-        Na jó. Szervezünk egy koncertet. Egy amolyan nosztalgia Tokio Hotel koncertet. Nem lesz egyszerű. Kell helyszín, pár szponzor, hely, ahol felkészülhetnek rá és reklám. Ez utóbbi a te dolgod lenne. Szervezd meg a hírverést. Tévében, zenecsatornákon, plakátok, hasonlók. Majd adok pár telefonszámot.

-        Jó ötlet.

-        Örülök, hogy tetszik. Akkor segítesz?

-        Hát persze.

-        De addig a fiúknak egy szót sem, míg le nem fixáltuk az egészet. Még a Sziget előtt el kéne intézni.

-        Az két hét.

-        Annyi idő elég. Te csak a reklámokkal foglalkozz, a többit én elintézem.

Adtam neki egy pár névjegyet, anyagot szponzorokról, aztán ő hazament én pedig leültem a mobilommal a laptopom elé és nekiláttam a munkálatoknak. Utánanéztem a régi fellépéseiknek, fórumoknak, amik még ma is éltetik őket. Felhívtam pár ismerős szervező irodát, és helyszínt kerestem.

Egy hét alatt nagyjából ki is rajzolódott az egész. Kitty beszélt az Mtv-vel és pár kisebb csatornával. Rátalált a th régi szponzoraira és készíttetet pár plakát tervet is. Én tárgyalni mentem néhány nagy csarnok igazgatóival és rendezvényszervezőivel, majd kiválasztottam a legmegfelelőbb helyszínt. Az időpontot szeptember elsejére tűztük ki, stílusosan, pont a srácok szülinapjára. Az előadandó dalokat úgy terveztük, a fiúkra bízzuk majd.

Péntek este Peterrel elmentem egy étterembe.

-        Hova hoztál?

-        Ez a modern társkeresés. Itt egy csomó ember. Mindenkinek van egy asztala. Egymás után váltogatják egymást a beszélgető partnerek 10 percenként. Amelyik megtetszik azt a végén elhívod egy második randira. Így nem kell órákon át tartó, kínos beszélgetések mellett vacsorázni egy idegennel, hanem itt 10 perc alatt leszűröd, kire vagy igazából kíváncsi.

-        Te elhoztál egy társkereső rendezvényre?

-        Igen.

-        Én ezt nem csinálom.

-        Ne már. Csak próbáld ki. Akármikor felállhatsz és itthagyhatod az egészet, de egy próbát azért megér. Kérlek. Melegeknek nem csinálnak még ilyet, és én annyira kíváncsi vagyok.

-        Na jól van. De itt maradsz. Itt a telefonom, de el ne merd mondani senkinek, hogy mire vettél rá!

-        Rendben! Köszi!

Leültem az egyik asztalhoz. Jött egy nő, aki szervezőnek tűnt. Ő elmondta mik a szabályok. Ahogy az előbb Peter is. Minden nővel szemben leül egy férfi. 10 percenként megszólal egy csengő, azzal jelezve, hogy lejárt az idő és új beszélgető partner ül az asztalhoz. A végére, minden lány beszél, minden fiúval. A végén, ha valakit érdekesnek találtok, azzal számot cseréltek. Az már a ti dolgotok. Egy kikötés viszont lenne, hogy azért kultúrált keretek között maradjunk, és senkit ne sértsünk meg. Addig mindenki maradjon itt, amíg nincs vége.

Na ennél a mondatnál a legszúrósabb tekintetem vettem elő és irányítottam Peterre. Volt egy olyan érzésem, hogy ezzel a kikötéssel ő nagyon is tisztában volt. Ő próbálta kerülni a tekintetem, aztán megszólalt az első csengő.