18. rész. Bepótolt vacsora.

Jól sikerült a buli. Annak ellenére, hogy nem sikerült anyut meglepni, nagyon boldog volt.

Később elköszöntem és autóbaültem. Még félúton felhívott Peter, hogy Noah kimagyarázta magát, így az estét együtt töltik. Mivel már úgyis elindultam, már nem akartam visszafordulni. Szakadni kezdett az eső és elromlott az ablaktörlőm. Próbáltam minél óvatosabban vezetni, de sikerült valamin úgy átmennem, hogy defektem legyen.

-        A rohadt életbe! – állítottam le a motort.

Kiszálltam a kocsiból és megnéztem milyen súlyos a helyzet. A jobb első kerekemet totál kiszakította valami. Gyorsan visszapattantam a kocsiba, mert az eső csak úgy zúdult rám, mintha dézsából öntenék. Nagyszerű, most mit csináljak? Sárga angyalt nem hívok, az nagyon sok pénzbe kerül. Nézegettem a telefonom és a legutóbb tárcsázott szám Tomé volt. Így őt hívtam.

-        Szia.

-        Szia. Tudnál nekem segíteni?

-        Miben?

-        Hazafelé tartottam és az országúton defektet kaptam. A pótkerekemet már a múlt hónapban sikerült elhasználnom, így most nem tudok hazajutni.

-        Jól van. Hol vagy?

-        A 7-es úton a 65-ös kilóméterkőnél, ha jól sejtem.

-        Rendben. Fél óra és ott vagyok kb.

-        Köszönöm.

-        Nincs mit, szia.

Kicsit több mint fél óra múlva ott is volt. Kiszálltam a kocsiból.

-        Gyere, szállj át. Szarrá ázunk.

-        Jól van. Bezárom a kocsit és mehetünk.

Félretoltuk egy kis pihenő parkolóba a kocsimat, aztán elindultunk.

-        Jézus, te csurom víz vagy.

-        Nagyon fázom.

-        Nem úgy volt, hogy Magdeburgban leszel?

-        De. Csak Peter felhívott, hogy vészhelyzet állt be a magánéletében, ami már félúton idefelé megoldódott. Úgyhogy most neki köszönhetem, hogy a kocsim használhatatlan én meg tuti megfázok holnapra. Éhes vagyok és fázom.

-        Akarsz enni valamit? Pont most zártam be az éttermet. Főzök neked valami finomat, és közben felmelegszel a kandalló mellett.

-        Van az éttermedben kandalló?

-        A vip teremben van.

-        Akkor menjünk.

Így is tettünk. Elmentünk az éttermébe.

-        Le kéne venned ezeket. – mutatott a ruháimra. – Adok neked másikat. – mondta és a raktárból előhozott egy fehér inget. – Szerintem ez elég hosszú lesz. – mosolygott.

-        Köszi.

Bement a konyhába összedobni valamit, addig én felvettem az inget, ami szerencsére leért a fenekem aljáig, és leültem a kandalló mellé.

-        Mond. – vette fel Tom az imént csörgő telefonját.

-        Hol vagy? Nem zártatok még be? – aggódott Bill.

-        Ja de időközben Viki felhívott és idejöttünk vacsorázni.

-        Ki?

-        Viki.

-        Hogyhogy? Nem otthon van a szüleinél?

-        Hazajött. Aztán defektet kapott és én értementem.

-        Ja értem.

-        Zavar? – kérdezte őt gyanakvóan.

-        Nem, dehogy.

-        Na, akkor én megyek. Odaég a hús. Később gyertek be a srácokkal, ha gondoljátok. Egy rakás kaja megmaradt, nem volt valami nagy forgalom ma.

-        Jól van.

Tom összedobott valami vacsit, aztán fantasztikusan tálalta nekem a kandalló mellett lévő asztalnál.

-        Jó étvágyat!

-        Köszönöm. Ez isteni. – dicsértem az első falat után.

-        Örülök, hogy ízlik.

-        Tényleg, te hogyhogy ezt a pályát választottad? Nagyon távol áll a gitározástól.

-        Tudod, a stúdiónkban egy idő után meguntuk a pizzákat, és míg Bill felénekelte a dalokat néha próbálkoztam összedobni valami ehetőt. Kiderült, hogy nagyon jól megy ez nekem. Később egyre többször főztem és mikor vége lett a bandának, elvégeztem egy sulit. Most jutottam el odáig, hogy saját éttermet nyissak. Eddig sok helyen dolgoztam szakácsként, de utáltam, hogy nem lehetek önálló.

-        Örülök, hogy összejött az életed.

-        Én is. Szeretem ezt a felnőtt életet. Igaz néha még hiányzik, hogy rajonganak értem és várnak a hotel előtt a szebbnél szebb lányok, akik csak arra várnak, hogy lefeküdhessenek velem. Most meg egész nap dolgozok, és alig van időm egy rendeset bulizni. De legalább senki nem dirigál nekem.

-        Hát igen. Én is igyekeztem minél előbb kirepülni a családi fészekből. Már a fősulit is itt jártam ki albérletben lakva. Aztán nyári gyakorlatra jöttem a Sam’s Town-hoz és később meghosszabbították a szerződésem. Míg végül eljutottam arra a posztra, ahol most vagyok. De a magánéletem kb nulla. Nem volt rendes kapcsolatom úgy 3 éve. De imádom a munkámat.

Meglepően jót beszélgettünk. És azzal is lenyűgözött, amit főzött. Tényleg nagyon finom volt. Később egy üveg bor társaságában leültünk a kandalló mellé egy pokrócra.

-        Hát, örülök, hogy mégis összejött a vacsora.

-        Én is. És ezt komolyan mondom. Kicsit tartottam tőle, de jól érzem magam veled. Tudod a múltkor azon a bulin, csúnyán berúgtam. Kitty mondta másnap, hogy elég kihívóan viselkedtem.

-        Hát eléggé. – mosolygott legszebb csábító tekintetét elővéve.

-        Szeretném, ha tudnád, habár jó pasinak tartalak, és tényleg jól érzem magam veled, nem szeretnék belekezdeni semmi komolyba.

-        Az jó, mert én sem. – mondta és közelebb húzódott.

-        Szóval mi lenne, ha csak barátkoznánk és így minden kellemetlen következményt elkerülnénk. – mondtam végre ki, amit akartam.

Látszólag ő nem erre számított.

-        Belezúgtál az öcsémbe, ugye?

-        Hogy mi? Dehogy!

-        Akkor miért?

-        Mit miért?

-        Miért zárkózol el tőlem?

-        Nem zárkózom el.

-        Akkor megengeded, hogy megcsókoljalak?

-        Azt hiszem, meg. – mondtam. Egyrészt, mert tényleg meg akartam csókolni, másrész pedig, mert nem akartam, hogy Billnek is előálljon ezzel az őrültséggel, hogy belezúgtam.

Tom letette a poharát és az enyémmel is ezt tette, majd közelebb ült hozzám. Belenézett a szemembe, várva hátha még sem akarom. Erre én az arcára tettem a kezem és lassan közelítettem meg az ajakait.

-        He… - köszönt félig Georg, majd sorra utána beléptek a többiek.

-        Sziasztok. – köszöntem zavarban és visszahelyezkedtem az előbbi helyemre.

-        Helló. – köszönt Tom is kicsit sértődötten.

Pár pillanatig csak néztünk felváltva egymásra így öten. Átfutott az agyamon, hogy itt ülök a földön a kandalló előtt egy szál ingben Tommal. Ha nem arra gondolnak, hogy már lefeküdtünk egymással, akkor semmire. A lehető leghülyébb megoldást választottam.

-        Hát akkor én köszönöm a szép estét, Tom. – felálltam, megkerestem a ruháimat. Felvettem a nadrágom. – Az inget valamelyik nap kimosva visszakapod.

-        Hogy mész haza? – Gustav.

-        Hazaviszlek. – ajánlotta fel Bill hirtelen.

-        Nem szükséges. Maradjatok csak mind. Hívok egy taxit.

-        Dehogy. Elviszlek, aztán visszajövök.

-        Hát, ha tényleg nem gond, akkor megköszönném.

-        Akkor menjünk.

-        Sziasztok. – köszöntem el a fiúktól.

-        Haver! – Georg.

-        Nem volt semmi. – szedte össze a poharakat Tom.

-        Hogyhogy? – Gustav.

-        Az inget azért adtam, mert csurom víz volt a ruhája. Aztán csak beszélgettünk.

-        Hát, amikor bejöttünk, nem úgy tűnt.

-        Azt mondta, csak barátkozzunk inkább, de nekem nem tűnt őszintének. Kísérletet tettem egy csókra. De mint látjátok nem igazán jött össze. Láttátok Bill arcát?

-        Igen. – Gustav.

-        Még szép. Egyből ránéztem, mikor beléptünk. – Georg.

-        Féltékeny lett. Beleesett Vikibe. – Tom.