23. rész. A meglepetés.

Mire odaértem, ők már bementek. Kitty küldött sms-t az ígért tartalommal, de úgy döntöttem már nem ülök be. Inkább egy kajáldában várom meg őket, mert reggel óta nem ettem semmit. Őszintén szólva rossz kedvem volt. Evés közben még arra is rájöttem, hogy nincs igazán kedvem most társasághoz. Úgyhogy írtam Kittynek, hogy hazamegyek, és holnap találkozunk az irodában. Majd a késői ebédemet befejezve, újra kibattyogtam a buszmegállóba és hazamentem. Bebújtam az ágyba és néztem a tévét.

Másnap reggel elmentem szokásos nagybevásárlásra, mert kiürült a hűtő, majd bementem a munkahelyemre.

-        Jó reggelt. – köszöntött Kitty.

-        Neked is.

-        Miért nem jöttél el végül?

-        Hát elmentem, csak nagyon éhes voltam. Aztán nem volt már kedvem semmihez. Ettem egy pizzát és hazamentem tévézni.

-        Kár.

-        És milyen volt a film?

-        Hát nekem nem igazán tetszett, de a fiúknak annál inkább. Utána még mi is elmentünk pizzázni. Tomék kitalálták, hogy menjünk el hozzád és vigyünk neked is, de lebeszéltem róla őket. Úgy éreztem, nem igazán van erre szükséged.

-        Köszi, ezt jól érezted.

-        Ja, Gustav ma nem jön, mert hazautazott a családjához. Valami van a testvérével és elment hozzá. De holnap már jön. Azt mondta majd téged is hív, mielőtt indul.

-        Jól van, köszi. – mondtam és bementem a szobámba.

Gustav tényleg hívott később. A testvérének vakbélműtétje volt és elment meglátogatni. Már ma este hazajön, és holnap már dolgozik is. Nem vagyok oda az ilyenért, de ez az ő dolga.

Megrendeltem a repjegyeket nekünk és a fellépőknek. Megszerveztem a felszerelések utaztatását is és foglaltam szállodaszobákat mindenkinek. Kitty összeszedte a látványtervet a tervező brigádtól, és együtt megnéztük. Peterrel összeraktuk a fellépések sorrendjét és a köztük lévő programokat. Késő délutánig dolgoztunk. Peter nem értette, minek csinálok meg mindent egy nap alatt, ha úgyis csak pénteken indulunk. De én csak azt tudtam mondani, hogy le akarom foglalni magam.

Kittyt már 4-kor hazaengedtem, mert lakást keres. El akar végre költözni a szüleitől, és mivel elintéztem, hogy egész nyárra felvegyék, így van háttere, aminek a hitelintézők utánanézhetnek.

Én 7-ig bent voltam. Tom hívott.

-        Szia.

-        Szia. Van terved ma estére?

-        Nincs. Igazából csak egy fürdőre vágyom és egy pohár borra.

-        Gondoltam meg kéne beszélnünk a múltkor történteket. Még nem volt alkalmunk.

-        Hát igen, arról beszélnünk kéne.

-        Figyelj, Bill elutazott, Georg valami tanári vacsorán van. Gyere át, eszünk valamit.

-        Te főzöl?

-        Még szép!

-        Jól van, mikor menjek?

-        Mikor tudnál?

-        Most lezuhanyzok, átöltözök és megyek is.

-        Jól van, várlak.

A biztonság kedvéért ittam egy kávét, és fél óra múlva indultam Tomhoz.

-        Szia. – nyitott ajtót egy puszi kíséretében.

-        Szia. Jó illat van. – adtam a kezébe egy üveg bort.

-        Milánói Tom módra. – vigyorgott büszkén.

-        Az jó lehet.

Töltött egy-egy pohár bort és megterített. Leültünk és nekiláttunk enni.

-        Ez isteni finom.

-        Köszönöm. Egyébként akartam mondani, hogy mindent elrendeztem az étteremmel kapcsolatban, úgyhogy mostmár jöhetnek apádék.

-        Akkor jó. Nem örülnék, ha bezárna az az étterem, pláne, ha apám által.

Megvacsoráztunk, és a kanapén folytattuk az estét.

-        Szóval, ami múltkor történt. Én nagyon jól éreztem magam, de jobb hogy nem történt semmi. Remélem nem lesz köztünk semmi kellemetlenség emiatt. – kezdtem.

-        Hát én is remélem. Meg kell mondjam, hogy tetszel nekem és szívesen tovább mentem volna, de tudom, hogy te nem ezt akarod. Vagyis nem velem.

-        Ezt hogy érted?

-        Hát, hogy te és az öcsém.

-        Mi van velünk?

-        Hát úgy éreztem, hogy neked tetszik, és miatta vagy olyan visszafogott velem. De most már tudom, hogy van pasid.

-        Pasim?

-        Hát a múltkori randid.

-        Ja, Nick. Ő nem a pasim. Csak egy kellemes éjszakát töltöttünk el együtt. Ennyi. Azóta nem is beszéltünk és szerintem nem is fogunk.

-        Kevés ilyen lányt ismerek, mint te. Egyéjszakás pasikat keresel?

-        Hát én inkább egyalkalmas kalandoknak hívom. Nem feltétlen végződik mindegyik az ágyamban. Azt azért csak ritkán csinálom. Néha csak beszélgetünk, és jól érezzük magunkat. Utálok magányos lenni, de nem visz rá a lélek és az életstílusomhoz sem illik egy komoly kapcsolat.

Még egy ideig beszélgettünk egymás magánéletéről, aztán témát váltottunk.

-        Pénteken utaztok Budapestre?

-        Igen. Egy hét múlva jövünk is. De már nagyon izgulok, hogy minden úgy süljön el, ahogy terveztem. Apropó előtte, mondjuk csütörtök este szeretnék beszélni veletek.

-        Miről?

-        Meglepetés. Majd akkor elmondom. Bill mikor jön haza?

-        Csütörtökön. Délután megyek ki érte a reptérre.

-        Jól van.

-        De ne csigázz. Mond már el. Vagy valami kis részletet legalább.

-        Nem, nem. Bírd ki addig. Hidd el, később azt mondod majd, erre megérte várni.

-        Akkor erre koccintsunk.

-        Jól van, de utána megyek. Nagyon fáradt vagyok.

-        Rendben.

Ruhástul estem az ágyamba és zavartalanul aludtam reggelig. Úton a munkába beugrottam a kedvenc pékségembe venni valami reggelit magamnak és a többieknek is.

Hamar eljött a csütörtök reggel. Még tartottunk egy utolsó megbeszélést mindenkivel, aki holnap velünk utazik, aztán mindenki hazament becsomagolni. Tom szólt, hogy 6-ra megy Billért, így azt beszéltük meg, hogy 7-kor találkozunk náluk.

Gyorsan becsomagoltam, mert előző este már mindent felírtam egy papírra, amit magammal akartam vinni. Így ma már csak mindent be kellett pakolni és nem kellett gondolkoznom, mit felejtek el.

7-re átmentem a fiúkhoz.

-        Sziasztok! – léptem be, mikor Gustav ajtót nyitott.

-        Helló. – puszilt meg Tom, majd Georg is.

-        Szia. – üdvözölt Bill is, aki egy lánnyal jött le a lépcsőn. – Viki, ő Mandy, Mandy, ő Viki. – mutatott be minket egymásnak.

-        Na akkor üljetek le és mondom is. Kitty később jön, még van pár dolga.

A fiúk leültek egymás mellé a kanapéra.

-        Nos. Tudom, hogy már nem téma köztünk az a bizonyos régi dolog. De azt is tudom, hogy jóvá kell tennem valahogy. És rájöttem, hogy tehetem jóvá. Remélem, jó ötletnek tartjátok majd, mert én már mindent elintéztem, és nehéz lenne mindent visszamondani. Szóval leszerveztem egy Tokio Hotel nosztalgiakoncertet. Szeptember elsején léptek fel Berlin egyik legnagyobb stadionjában. A számokat ti választjátok és azt is, hogy adjátok elő. A látványtervet nagyjából kidolgoztuk Kittyvel, de azért van beleszólásotok abba is.

Mind a négy srácnak mást olvastam le az arcáról. Georg már tervezte magában az akkordokat. Gustav boldogan mosolygott rám és láttam, hogy nagyon örül ennek. Tomot lehengerelte, hogy minden már meg van szervezve. Bill elgondolkodott. Nem tudtam volna megmondani, mire gondol, de nem úgy reagált, ahogy számítottam rá.

-        Na? Mit mondotok?

-        Azt, hogy… - állt fel Tom.

-        Nem fogadhatjuk el. Köszi, de nem. – Bill.

-        Haver! Ezt nem mondod komolyan, ugye? – Georg.

-        Hogy ne fogadnánk el? – Tom.

-        Figyeljetek, ez nem könyöradomány. Csak ajándék. A szülinapotokra és amúgy. Egy szép barátság reményében.

-        Menj bele, édes. Ez lehet újra a kiugrás. – simogatta Mandy Billt.

-        Nem, köszi Viki, de nem.

Totál meglepett ezzel. Nem értettem mi baja van. Hisz tudom, mennyire hiányzik neki a színpad. Láttam az arcát a Coldplay koncert közben és tudtam, hogy erre vágyik ő is.

-        Na jól van. Őszintén szólva nem igazán erre számítottam. Azt mondom, beszéljétek még meg. A koncertig van még 3 hét. Gondolom legalább 2 kell, hogy elkészítsétek a terveket. Így van egy hetetek, hogy eldöntsétek. Remélem, hogy jól döntötök. Most viszont, én akkor megyek is. – mondtam és kimentem az ajtón.