21. rész. Egyik sem Bill.

Megszólalt a csengő és már jött is egy srác az asztalomhoz. Első látásra nem csodáltam, hogy társkeresésre van szüksége. Vékony, magas srác, szemüveggel és sápadt fehér bőrrel. Látszott, hogy nem sok nap érte a bőrét.

-        Szia Malcolm vagyok.

-        Szia. Viktoria.

-        28 éves vagyok, rendszergazdaként dolgozom egy banknál. Berlin külvárosában élek a szüleimmel és a húgommal.

-        Aha. Köszi, de felnőtt párra vágyom. – mondtam. Tudtam, hogy gonosz vagyok, de áltatni sem akartam anyu pici fiát.

-        Értem.

Azért a maradék pár percet valahogy eltöltöttük, de vártam már az újabb csengőt. Ami végre megszólalt és egy újabb srácot hozott az asztalomhoz.

-        Szia. Matt vagyok.

-        Szia. Én Viki.

Ő is mesélt magáról, de nem nagyon fogtam fel belőle sok mindent, mert lekötöttet a számomra kicsit visszataszító bőrhibái. Ha tényleg olyan jól keres, mint ahogy előadja, miért nem megy el egy jó bőrgyógyászhoz.

-        Szia. Kevin vagyok.

-        Viki.

-        Előbb mesélj magadról te.

-        Rendben. 24 éves vagyok, egy zenei produkciós cégnél vagyok alvezető. Rengeteget dolgozok és imádom a munkámat. Egyedül lakom már egy ideje a belvárosban, egy társasházban. Önállónak tartom magam, és ehhez ragaszkodom is. Nem igazán volt még komoly kapcsolatom, egyrészt, mert nincs időm fenntartani egy ilyet, másrészt, mert a srácok többsége fél egy sikeres nőtől.

-        Értem. – mondta kicsit visszafogottan.

-        Szóval te is ilyen srác vagy.

-        Hát én, a nőnek a konyhában a helye, elvet vallom.

-        Ehhez csak gratulálni tudok. Remélem megérted, ha nem kérem el a névjegyedet.

Az első három srácon végre túl voltam. Hihetetlen milyen emberek vannak. Számítógépbuzi, egy igénytelen gazdag gyerek és egy hímsoviniszta barom. Eddig elég gyér a felhozatal.

Még három srác jött ezután. Külsőre egyik sem tetszett. Semmi kisugárzás, ami elsőre megfog. Semmi stílus, ami elsőre leköti a figyelmem. Ezután egy kis szünet következett.

-        Na? – Peter.

-        Komolyan azt hiszed, hogy itt találok valakit? Csupa vesztes, akik nem tudnak önállóan ismerkedni, ezért jöttek ide. Nem hiszem el, hogy ebbe belerángattál.

-        Na ne viccelj. Volt köztük pár igen jóképű srác.

-        Nem az esetem egyik sem. Ha gondolod, helyet cserélhetünk.

-        Tudom már hol van a kutya elásva. Te mindegyikben hibát keresel, mert egyik sem hasonlít arra, aki neked kell. Egyik sem Bill. Pedig ezelőtt ki nem állhattad azokat a fiúkat, akik több időt töltenek a tükör előtt mint te. Régen a férfias külső vonzott téged, most meg a metroszexuális Bill.

-        Figyelj. Ez nem úgy működik. Megláttam ott a bemutatón és megtetszett. Akkor még nem is tudtam, hogy ő az. Ennek nem lehet parancsolni.

-        Na, menj szépen vissza és találj magadnak valakit, mert így reménytelen hogy végre a régi önmagad legyél.

-        Jól van, igazad van.

Visszaültem és vártam a következőt. Elhatároztam, hogy az első sráctól elkérem a számát, és nem keresek kifogásokat. Úgysem lesz senki, aki Bill tökéletes mása lesz majd.

Jött is az első srác. Hát az első gondolatom az volt, talán inkább majd a másodiknak kérem el a számát.

Hosszú 10 percnek néztem elébe. Próbáltam kényszeresen mosolyogni, de észrevette a srác, hogy nem is figyelek arra, amit mond. Így csendben vártuk a következő csengő hangot.

A második srác engergikusan pattant az asztalomhoz. Világoskék farmer nadrág, fekete elegáns cipő, fehér laza ing, nadrágba nem betűrve és egy laza de elegáns fekete zakó kigombolva.

-        Szia. – nyújtottam ezúttal én átvéve a kezdés jogát.

-        Szia. Nick vagyok.

-        Viki. – mosolyogtam. Tetszett a srác. Igényes, ápolt, jóképű.

-        Akkor kezdjem én?

-        Kezd.

-        27 éves vagyok. Apámtól vettem át tavaly a családi céget. Elektronikai cikkeket gyártunk a szórakoztató ipar számára. A belvárosban lakom, van egy macskám.

-        Macskád?

-        Ez ijesztő, tudom. De találtam őt 2 éve és befogadtam. Aztán már nem volt szívem menhelyre vinni. Rámragadt. Zavar?

-        Dehogy. Állatbarát vagy és ez jó.

-        Akkor mesélj te is magadról.

-        Egy elég nagy befolyással rendelkező cégnél vagyok alvezető. A zenei iparban tevékenykedünk. Egyedül lakom, egész egy napig volt egy kutyám. Nincs nagyon időm egy másik személlyel vagy akár egy állattal foglalkozni, mert napjaim nagy részét leköti a munka.

-        Nekem ne is mond. Van, hogy éjjel kerülök végre haza.

-        És téged nem zavar, hogy munkacentrikus életet él a párod?

-        Dehogy. Hiszen én is azt élem. Így legalább megértjük egymást.

-        Őszinte leszek. Te vagy az első, aki tetszik nekem. Ha van kedved, ezt a beszélgetést folytathatnánk egy vacsora mellett.

-        Rámenős vagy.

-        Igen. Mert időpocsékolásnak tartom ezt az egész társkeresést.

-        Ebben egyetértek.

-        Csak még egyet kérdeznék. Tapasztalatból tudom, hogy ha egy srác jól néz ki, jól keres, és érdekes egyéniség, akkor tuti van vele valami defekt. Szóval, miért társkeresés útján próbálsz partnerre találni.

-        Úgy gondolom, az oka az, amiért te is. Nem nagyon van időm partikra járni, meg őszintén szólva kedvem sincs. Egy jó barátnőm rángatott ide, hogy mindenképp próbáljam ki.

-        Akkor én megragadom a lehetőséget. – mondtam, majd felálltam és odamentem Peterhez a táskámért.

-        Mivan?

-        Kell egy névjegy.

-        Tetszik a pasi?

-        Hát ha valódi ez a pasi, akkor tökéletes egy pár randi erejéig.

Visszamentem az asztalhoz.

-        Itt a névjegyem. Ez a munkahelyi mobilom, ez a magánéleti. Igazából a munkahelyit többet használom, de mindegy melyiken hívsz.

-        Felfoglak hívni mindenképpen.

-        Remélem. – mosolyogtam és megszólalt a csengő. – Akkor további jó keresgélést.

-        Neked is. – felelte és elment.

Ezután még jött pár srác, de nem tudtak lekötni. Minek próbálkozzak, ha már találtam egyet, aki pont megfelel az én elvárásaimnak.

Mikor indultunk Peterrel haza, csörgött a telefonom.

-        Igen?

-        Szia. Nick vagyok. mit csinálsz ma este?

-        Úgy gondolom, veled fogok randizni.

-        Gondolatolvasó vagy. 8-ra értedmegyek.

-        Várlak. Szia.

-        Szia.

-        Kivel randizol? – Peter.

-        Az előbbi sráccal.

-        Sokáig nem váratott.

-        Egyre jobban tetszik. Este találkozunk.

Hazamentem és nekiláttam készülődni. Előkészítettem pár ruhakombinációt, aztán eresztettem fürdővizet. Lefőztem egy kávét, megittam, majd befeküdtem a kádba. Épp elbóbiskoltam volna, mikor csengettek. Gondoltam megvárom, hátha feladja akárki is az és elmegy. Majd újra csengetés. Kikászálódtam a kádból, magamra tekertem az egyik törölközőmet és ajtót nyitottam. Nem állt ott senki. Lenéztem a lépcsőre, Bill épp sétált le.

-        Bill! – szóltam utána.

-        Azt hittem nem vagy itthon.

-        Fürödtem, mint látod.

-        Akkor majd máskor.

-        Gyere be.

-        Biztos?

-        Bill. Ha már kiugrottam a kádból, hogy ajtót nyissak, holott bejelentés nélkül jöttél, akkor már gyere is be.

-        Jól van. És bocs. – mondta és besétált az ajtón.

-        Miben segíthetek?

-        Csak bocsánatot akartam kérni.

-        Akkor miért nincs egy kő a kezedben? – kicsit gúnyos hangnemben, mosolyogva.