25. rész. Az ismerős illat.

Jó érzés volt és fantasztikusan finom illat áradt belőle. Azon kaptam magam, mélyen beleszagolok az ingébe.

Nem csak én kaptam ezen magam. Ők is észrevették, hogy illatmintát veszek Billről. Eltoltam magamtól őt és égő arccal szálltam be Gustav autójába. Bill nem tudta mit gondoljon, Gustav pedig csak vigyorgott.

-        Ne beszéljünk róla. – mondtam Gustavnak, mikor végre beszállt mellém és beindította a motort.

-        Pedig kéne.

-        Nem kéne. Csak jó illata volt. Ismerős illatot éreztem és ezért szagoltam újra meg.

-        Nem inkább elraktároztad magadban egy hétre előre Bill illatát? – mondta nevetve.

-        Szállj le rólam, oké?!? Csak megszagoltam, mi van ebben?

-        Hát hogy ő mit gondol majd erről, azt meglátjuk. – nevetett továbbra is.

-        Akarod az igazat? Egy rég elvesztett ember, akit egy ideje nélkülözök az életemből és a mindennapjaimból, ezt a parfümöt használta. Azóta nem éreztem és jó volt újra ezzel az illattal találkozni. A legfinomabb illat, amit ismerek és azért, mert annak az embernek az illata volt. – mondtam már könnyeimmel küszködve. – Most boldog vagy? Gúnyolódj csak tovább.

Gustav félreállt és leállította a motort.

-        Sajnálom.

-        Csak jó volt újra érezni. – sírtam el magam.

-        Gyere ide. – kötötte ki a biztonsági övét és átölelt. – Sírj, nyugodtan.

Pár percig voltunk ebben a helyzetben, aztán felülkerekedtem az érzelmeimen.

-        Bocs. Nem akartam így beszélni veled. – szipogtam, ő pedig adott egy zsepit. – Gyűlölök más előtt sírni.

-        Akarsz beszélni róla?

-        Most nem. Csak le szeretnék feküdni, aludni.

-        Jól van. – felelte és újra útnak indultunk.

Nem mondott már semmit útközben. És én sem neki.

-        Akkor reggel a reptéren találkozunk. 11-kor megy a gép.

-        Ott leszek.

-        Szia. – köszöntem el és végre hazamentem.

Befeküdtem az ágyamba, elővettem egy régi fényképet és azt magamhoz ölelve elaludtam.

-        Na hello. Bepakolok, aztán lefekszem aludni. – mondta Gustav kicsit gondterhelten, mikor belépett a házukba.

-        Történt valami? – Tom.

-        Igen, de nem biztos, hogy el kéne mondanom.

-        Mi van? – Bill.

-        Mi volt az a szaglászás? – nevetett Georg.

-        Haver, ez nem vicces. – Gustav.

-        Ez véresen komoly. Belezúgott az öcsémbe. – csatlakozott a nevetésben Georghoz.

-        Nem azért szagolta meg. Valami nagyon rossz dolog van ennek a lánynak a múltjában, az biztos. Valakit elveszített. Nem tudom kit és mikor, de az biztos, hogy nagyon fontos ember volt számára. Annak a valakinek ugyanilyen illata volt, mint Billnek. Szegény nagyon kiborult.

-        Kitty tudja? – Bill.

-        Nem hiszem. Már mondta volna. Hacsak nem titok. Nem tudom. De nem úgy tűnik, mintha Viki szívesen beszélne erről bárkivel is.

Végül a fiúk is nyugovóra tértek.

Reggel felkeltem, ittam egy kávét, majd átmentem a szomszédhoz szólni, hogy egy hétig nem leszek, és néha nézzen át hozzám. Adtam neki egy kulcsot is. Aztán hívtam egy taxit, bepakoltam a holmimat és elvitettem magam a reptérre. Kitty már ott volt.

-        Szia. – puszilt meg.

-        Szia.

-        A fél társaság kajál, a másik fele itt kallódik valahol a reptéren. Már csak Gustav és Peter hiányzik.

-        Jól van. Átveszem a jegyeket, mindjárt jövök.

Mire kiálltam a sort és feladtam a csomagomat már Peter és Gustav is megérkezett.

-        Jó reggelt. – ölelt meg Peter.

Jól esett ez az ölelés. Ő tudja a titkomat. Vagyis nem titok ez, csak nem beszélek róla senkinek.

-        Valami baj van?

-        Nincs.

-        Szia. – köszönt Gustav is kicsit együtt érzően.

-        Szia. – mosolyogtam rá.

Megérkezett az egész társaság. Mindenki feladta már a saját csomagját. Becsekkoltunk és felszálltunk a gépre. Népszámlálást tartottam, aztán indultunk.

-        Kitty, egy pillanatra helyet cserélhetnénk? – mentem oda hozzájuk, mikor már ki lehetett kapcsolni a biztonsági öveket. – Szeretnék Gustavval beszélni egy kicsit.

-        Persze, gyere. – mondta és már ment is az eddig mellettem ülő Peterhez.

-        Figyelj, bocs a tegnapiért. Nem kell sajnálnod, és inkább felejtsd el az egészet. Ne legyen ciki emiatt köztünk.

-        Tudom, hogy nem vagyunk még olyan jóban, de ha valakinek beszélni akarsz róla, rám számíthatsz.

-        Köszönöm, ez jól esik. De nem szeretnék beszélni erről. Majd talán egyszer. De nem vagyok kész rá. Nem tudom valaha kész leszek-e, de nem bírom elmondani. Peter az egyetlen, aki tudja, de neki sem én mondtam el, hanem ott volt… Na de hagyjuk is. utálom, hogy előtted sírtam, de köszönöm, hogy kisírhattam magam, és nem faggattál.

-        Nagyon szívesen.

-        Na megyek is. Csak ennyit akartam. Jó utat.

-        Neked is.

Visszacseréltük a helyeinket Kittyvel és már így is maradtunk leszállásig.

-        Na mi volt azzal a sráccal? – Peter, mikor visszaültem.

-        Milyen sráccal?

-        Nick. A helyes gazdag pasi. Rémlik?

-        Ja. Semmi. Nem hívott és én sem őt. Lefeküdtünk, szép volt, jó volt, de aztán lelépett.

-        Akkor a szokásos felállás. Vagy ők lépnek le, vagy te küldöd el őket.

-        De most rosszul esett.

-        Már megint visszakanyarodunk Billhez, ugye? Miért nem mondod meg neki, hogy valamit érzel iránta, habár te sem tudod mit, és küzdesz az érzés ellen?

-        Van barátnője. Tegnap mutatta be. Valami Mandy. Egy modell csaj, az tisztán látszott. Ennyi. Legalább most ezzel ő pontot tett az ügy végére.

-        És ez jó így?

-        Igen. Jó ez így. Nem szokásom olyan pasira hajtani, akinek már van valakije. Úgyhogy végre lezárul ez a korszak az életemben.

-        Ennek örülök. Visszakapom az én Vikimet.

-        Bizony! – mosolyogtam.

-        És mi volt az az ölelés az előbb. Meg ez a susmus Gustavval. Ki vele.

-        Na jó. Tegnap Bill megölelt és ugyanolyan parfümöt használ, mint Brian. Mélyen beleszagoltam az ingjébe, aztán kiborultam és Gustav vállán sírtam ki magam.

-        Szegénykém. Miért nem hívtál fel?

-        Hazamentem és lefeküdtem aludni. Nem volt kedvem beszélgetni senkivel.

-        És elmondtad nekik?

-        Nem.

-        Ha sohasem beszélsz róla, nem fogod tudni elfelejteni.

-        Nem akarom elfelejteni. És nem akarok belemenni ebbe a témába újra.

-        Jól van, jól van.

Leszállásig már vele sem maradt több beszédtémánk.

A reptérről egyből a szállodába mentünk, hogy mindenki elfoglalja a szobáját.

Peter, a tervezők és hangmérnökök velem kiegészülve kimentünk a Hajógyári szigetre, hogy felmérjük a terepet. Kitty, Gustav, és még páran elmentek városnézőbe. Első este a mi színpadunkon nem volt fellépés, így este négyesben néztük meg a The Killers koncertet. Imádom azt a bandát és a többieknek is tetszett. Bill folyamatosan hívta Gustavot, hogy megossza vele újabb és újabb ötleteit a közelgő koncertjükkel kapcsolatban. Bezsongott és boldog volt ettől.