26. rész. Billt szívatják.

A hét nagyon eredményesen telt. A fellépőinket szerette a közönség és érdeklődtek is irántuk. Pár cd-t is hoztunk és azokat is elkapkodták. Mikor volt időnk, elmentünk megnézni, miért is tartják annyira szépnek Budapestet. És tényleg az. Habár sok a hajléktalan és a falfirka mindenütt, de a belváros nagyon szép. Főleg este, mikor ki van világítva minden sétáló utca. És ahogy a Duna kettéválasztja Pestet és Budát. Egyszóval nagyon tetszett. Elfeledtette a gondjaimat ez a hét. Volt olyan este, mikor kicsit többet is ittunk a kelleténél és mégjobban sikerült megismernünk egymást Kittyvel és Gustavval is. És ami a legjobb, hogy egész héten először akkor jutott eszembe Bill, mikor indultunk haza és Gustav mondta, hogy ő jön ki érte a reptérre. Meglepődtem, hogy egész héten nem is gondoltam rá. Sikerült kiábrándulnom belőle. Vége a szétszórt, ábrándozó Vikinek. Újra a régi vagyok.

-        Na, mivan a csajoddal? – faggatta Georg a reptéren Billt.

-        Ja, tényleg. Mi van a gyönyörű, ámde üres fejű alibi barátnőddel? – csatlakozott gúnyosan Tom.

-        Mi van? Mandy igenis okos és szórakoztató. Már régóta szerettem volna járni vele, de még csak most mertem lépni.

-        Aham… - dünnyögte az orra alatt Georg.

-        Mit ahamozol?

-        Nem csak azért van, hogy Vikit féltékennyé tedd? – Tom.

-        Dehogy. Kedvelem Mandyt és szerintem sokáig együtt leszünk. Egyébként miért akarnám féltékennyé tenni Vikit? Hisz van pasija.

-        Tévedés. Nincs neki. Az csak egy randi volt. Mondta nekem. Csak egy kellemes este volt és ennyi. Szó se volt kapcsolatról.

-        Tényleg? – Bill.

-        Igen. – Tom.

-        Miért, ez más megvilágításba helyezi a komoly kapcsolatodat Mandyvel? – nevetett Georg.

-        Nagyon viccesek vagytok, hehe.

-        Öcsém, te tiszta hülye vagy.

-        Na helló. – jött és ölelte át barátait Gustav.

-        Sziasztok. – csatlakozott Kitty is.

-        Milyen volt? – Georg.

-        Fantasztikus. Rengeteget buliztunk és hatalmas sikerünk volt. Kell ennél több? – Gustav.

-        Viki? – érdeklődött Bill, mire Tomék összevigyorogtak.

-        Peterrel van valamerre. Gondolom mindjárt jönnek. – Kitty.

-        Sziasztok. – csatlakoztam. – Csak köszönök, és megyek is tovább, rengeteg dolgom van. – mondtam és adtam mindhármuknak puszit.

-        Figyelj, nagyjából összeállt a lista, megnézed valamikor? – Bill.

-        Persze. Kíváncsi vagyok.

-        Akkor hívj fel, ha ráérsz.

-        Oké, holnap este például. Gyere át és megnézzük.

-        Jól van.

-        Na sziasztok. – köszöntem el és már mentem is Peterrel tovább.

-        Tényleg a régi vagy. – adott egy puszit az arcomra Peter.

-        Ugye? Én is úgy érzem. Kinek kell pasi, mikor van egy homi barátom. – mosolyogtam.

-        Szombat este nem Mandyvel randiznál? Ja mindegy, hisz ő csak alibiból van. – gúnyolta öccsét Tom.

-        Tényleg, rá csak akkor van szükség, ha Viki a közelben van. – Georg.

-        Szálljatok már le rólam, oké?!?

-        Figyelj, ha nem randizol többet Mandyvel, megadod a számát nekem? – Tom.

-        Miért gondolod, hogy a lány, aki nekem tetszik, veled randiznia.

-        Hát Vikit majdnem megcsókoltam.

-        Ez igaz. – Georg.

-        Na jól van. Ha az én kocsimmal akarsz hazajönni jobb lesz, ha befogod. És te is Georg.

Tom mosolyogva láthatatlan zipzárt húzott a szájára és Georg is csendben maradt.

Kitty és Gustav csak nevettek a helyzeten. Szegény Billt, hogy szívatják.

Aznap már nem vágytam másra, mint az otthonom magányára. Péntek este jó filmek mennek a tévében és sok jó kajáldából tudok rendelni vacsorát a közelben.

Másnap reggel felhívtam Billt.

-        Igen? – szólt bele kicsit nyúzott hangon.

-        Szia. Bocs, felkeltettelek?

-        Igen, de nem baj. Úgy sem akartam már tovább aludni.

-        Jól van. Figyelj, ma este akkor jó neked?

-        Jó persze.

-        Gyere át 6 körül.

-        Oké. Viszek pár koncert dvd-t is.

-        Jól van. Akkor 6-kor várlak.

Bill kicsivel 6 után érkezett kínai kajával, egy üveg borral és egy hatalmas dobozzal.

-        Szia. – nyitottam ajtót.

-        Elvennéd? – tartotta a kajás zacskót.

-        Persze, mi ez? – kérdeztem és elvettem.

-        Hoztam kínai kaját és pezsgőt is. Ezek pedig a dvd-k meg hasonlók.

-        Jól van. Ülj le ide. – mutattam a kanapéra.

-        Akkor a dvd-kkel kezdjük?

-        Hát, ha éhes vagy, egyél nyugodtan, én most nem akarok.

-        Én sem. Majd eszünk később. Már izgatott vagyok.

-        Jól van. – mondtam és leültem mellé.

-        Szóval először is hagy kérdezzem meg, láttál-e rólunk ilyen live dvd-t?

-        Nem. Még nem.

-        Koncertünkön sem voltál, gondolom.

-        Nem. De ígérem, a következőn ott leszek. – mosolyogtam.

-        Remélem. – viszonozta.

-        Na melyiket tegyem be először?

A kezembe nyomott egyet sok közül, én pedig elindítottam.

-        Ez még az első albumunkkal a Schrei turnén.

-        Emlékszem erre a korszakra. Tök más volt a hangod.

-        Akkor még egy kisfiú voltam.

Végignéztük az egyik fellépésüket.

-        Nos nekem erről a Rette mich tetszik. Habár nem tudom, hogy hangzana most. És ott van még a Der letzte tag, a Screi és a Durch den monsun. Vagy talán a Leb die Sekunde.

-        Jó ízlésed van.

-        Akkor ezeket azért írjuk fel. – mondtam és hoztam papírt meg tollakat.

-        Jól van. Akkor most ezt tedd be. – adott egy második lemezt is. – Ez a Zimmer 483 című második albumunkról készült.

Ezt is végignéztük. Jó hosszú volt, de tetszett. Főleg azok a részek, ahol egy kamera követi a mindennapjaikat és pár részletbe enged betekintést. Aranyosak voltak és még csak 17 évesek.

-        Na itt már sokkal jobban tetszett a hangod. És ebben a verzióban a Rette mich sokkal jobban tetszik.

-        Akkor azt írjuk át. – a papírján a Rette mich mellé odaírta: mutálás utáni verzió J

-        Erről az albumról már nehezebb választani. Tetszik a Heilig, az Ich brech aus, Reden, Vergessene Kinder, An deiner seite, Übers ende der Welt. A többi is nagyon jó, de talán ezek a legjobbak.

-        Ok, de én még felírtam magamnak azt az utolsó számot. Wo sind eure Hände.

-        Igen, az is jó. Főleg, hogy Tomék is énekelnek.

-        Már látod, miért én voltam az énekes és nem ő.

-        Hát igen.

Ezen jót nevettünk, aztán egy kis pihenőt tartottunk. Kibontottuk a bort és öntöttünk egy-egy pohárral. Már fél 9 is elmúlt, mikor beraktam a következő anyagot.

-        Ez az angol nyelvű albumon lévő számokról egy felvétel.

Na ez még az előbbieknél is jobban tetszett, habár nem az anyanyelvemen énekelt. De valahogy más volt és jó értelemben más.

-        Na, mit mondasz? – kérdezte, mikor a végére értünk.

-        A Vergessene Kinder az maradjon németül. De például a Monsoon jobban tetszik így.

-        Mit szólnál, ha a koncert elejére összeállítanánk német számokat, és kiválasztunk mondjuk kettőt, amit angolul éneklek és persze a bónusz számot.

-        Jó ez tetszik. Akkor rakjuk össze, aztán a sorrendet majd ti eldöntitek.

Hamar egymásra hangolódtunk, így gyorsan összeállítottuk a számok listáját.

Rette mich, Leb die Sekunde, Der letzte tag, Vergessene Kinder, Reden, Ich brech auch, Übers ende der Welt, Wo sind eure Hände, Wir sterben niemals aus, Spring nicht, Wir schließen uns ein, Monsoon, By your side.

Ezeket a számokat válogattuk össze.

-        És hogy értetted a bónusz számot?

-        Hát, amit mindig előadtunk. Az In die Nacht.