Megvolt a verseny. Szerény csapatommal továbbjutottunk. Vagyis megvertem Elent. Értitek? Lepetézek! De mos komolyan! Megvertem Németország legjobb motorosát. ÁÁÁÁÁÁÁÁ! Aztán meg ott volt a Kaulitz kölyök is. Anyám ez a gyerek… Szerintem vak, azért mert Gladyssel jár…-.-’ Mindent megtett azért, hogy a csoportjában lévőket megverje, és velem motorozzon. Aztán megvertem… Ééés képzeljétek el, Elen nekem adta a bukósisakját. Ezt hittem összeesek XDXD. Már több hete gyötör egy pár dolog legbelül. Például, hogy el kellene kezdenem komolyabban venni az egyetemet. Oké, tanulok, sebész akarok lenni, meg minden, de nem akarok végig anyuékon élősködni. Van pénzem, amit a versenyeken nyertem, amit azért kapok, hogy apu focicsapatának kapitánya vagyok, hogy a női vb-n nyertünk, amit a fotózásokért kapok (pl. playboy). De én már pár év múlva nem szeretnék itt, ebben a házban élni. Szeretném, ha lenne egy házam, ahová betérhetek, ha egyedül akarok lenni, szeretném, ha akkor mennék haza pasimmal, amikor akarok, szeretnék családot is. De ahhoz kell munka, és stb.

Apa és a magántanárom segítségével 3 év alatt elvégeztem az orvostudományi egyetem hátramaradt tanulmányait. Mostmár csak azt kell elmondanom Alíciának, hogy nem szeretnék tovább a motorozással, és a focival versenyszerűen foglalkozni. Ki fog akadni… Csengettek. Alícia jött be az ajtón, amit anyu kinyitott.

-         Szia, Amy. – köszönt anyának.

-         Szia, Alícia. – mosolygott rá anya. – menj fel, Kendra már vár.

Alíciának nem kellett kétszer mondani. Elindult a lépcsőn, fel, lassú léptekkel, és céltudatos pillantással indult meg a szobám felé. Bekopogott, és benyitott. Én már ott vártam az ágyamon ülve.

-         Szia! – köszöntünk egymásnak.

-         Szóval. Nem húzom az időt. Arról lenne szó, hogy sebész szeretnék lenni. Kaptam is egy jó állást. Csak az a bibi, hogy Berlinben. És nem tudok minden nap bejárkálni, ezért csak annyit tudok tenni, hogy odaköltözök. Tudom, hogy ez gyors, meg furcsa. Nekem is az. És még annyit szeretnék mondani, hogy fel szeretnék hagyni a versenyszerű focival és motorozással. Végleg. Itt a csapatkapitányi szalag a focihoz, és a többiekkel már beszéltem a motorosklubban, hogy te leszel az új csapatkapitány. – mondtam neki a sírás szélén. Ő már sírt.

-         Évek óta azt kérdezem, hogy miért akarsz orvos lenni. Pláne sebész. De te soha nem adtál nekem egyenes választ. – mondta, miközben a szemét törölgette.

-         Csak hallgasd meg a The fray-től a how to save a life-t akkor egyből tudni fogod, hogy miért. – mondtam neki. És megöleltük egymást.

-         Mikor indul a géped? – kérdezte, mert látta, hogy a szobám üres.

-         Holnap, hajnali 6-kor. – válaszoltam.

-         De, azért van az MSN, telefon, stb., hogy tudjunk beszélni nem? – kérdezte, és hozzátette – olyan számlákat csinálok majd anyuéknak, hogy kettéáll a szemük, amikor meglátják. A nap hátralévő részében plázáztunk, és beszélgettük. Reggel, amikor felkeltem, akkor Alícia is felkelt. Kikísért anyuval és apuval együtt a reptérre. Amióta elváltak csak most látom őket először egymás közelében. Elindult a repülőgép. Én pedig ott ültem, és hallgattam az iPodomat. Mikor elindult a repülő, Alícia feleszmélt, és rohant, mint akit puskából lőttek ki. Futott a nagyvilágban. A kocsik a kereszteződésekben majdnem elütötték, de nem érdekelte. Rohant haza, bekapcsolta a számítógépét, és gyorsan letöltötte a The fray- how to save a life című számát. Lassan bekapcsolta, és elkezdte hallgatni. Lábai a ritmusra jártak. Nem tudott, és nem is akart tenni az ellen, hogy a könnyei szabadok legyenek. Egymás után futottak le a gyönyörű arcon.

-         Már értelek… - suttogta maga elé.