A nevem Kendra Wilkinson. 22 éves, nem átlagos német lány vagyok. Magdeburgban élek, apukámmal, és a bátyámmal.-.-’ Anya és apa elváltak, mikor én 8 éves voltam. A bátyám, Brian Wilkinson, 27 éves, van egy felesége, és gyereket is szeretnének. Apa, Leonard Wilkinson, a Bayern München focicsapat edzője, és az én csapatomat is ő edzi. Legjobb barátnőm, Alícia a világ legjobbfej barátnője. Ő is 22 éves, de én idősebb vagyok nála.(hahahaha!!!) Na, mindegy ennyi volt a bemutatkozásból. Akkor csapjunk is a lecsóba!

2008.-at írunk. Van egy motorpályánk a barátnőmmel, és a legjobb motorosokkal, akik Németországban élnek. Minden héten, hétfőn, szerdán, és szombat este gyakorlunk, és a vasárnapi napokat hagyjuk, meg a versenyekre. Eddig egyre több trófea gyűlt össze a polcunkon, és még egyszer sem vertek meg minket. Még…

-         Már megint nem voltál 2 hete az edzéseken! – mondta Alícia.

-         Tudom. – rántottam meg a vállamat. A motoros szerkóm volt rajtam, már csak a sisak hiányzott.

-         Ezt csak így félvállról veszed? Tudod, mit mondok én neked, Kendra Wilkinson? Azt, hogy ennek nem lesz jó vége! Érted, ezt meg fogjuk szívni! Ha a csapatkapitány akármelyik meccsen kiesik, akkor az egész csapat repül. És, hogy tudd, te vagy a csapatkapitány, aki felelős a csapatért, aki a lelket oltja beléjük, és akire fel tudnak nézni, Így akarsz te példát mutatni nekünk? Nagyon rossz vezető vagy… - mondta

-         Jó, én lehet rossz vezető vagyok, de akkor te meg rossz csapattárs, és barátnő! Képzeld, tudom, hogy ha a vezető kiesik, akkor mindenki repül. És, hogy Te is tudd, azért lettem az ország egyik legjobb versenymotorcsapatának a vezetője, mert én vagyok az egyik legjobb, amihez nem kell edzés. Te is tudod, hogy anyai ágról a véremben van. – mondtam, vagyis ordítottam Alíciának. Idegesen a fejemre csatoltam a bukósisakot, és elindultam be a pályára, hogy egy kicsit lehiggadjak. Alícia pedig idegesen csapott a levegőbe, és annyit mondott, hogy „a francba”. Róttam a köröket, és meg se néztem, hogy mennyi üzemanyag van a motoromban. Lassan szállingózni kezdtek az emberek. Még Alícia is elment, de én ott hasítottam 220-szal a pályán. A pálya úgy nézett ki, hogy a főút ott ment el mellette, négyszög alakú volt, aminek a sarkai le vannak kerekítve. Fekete aszfalt, szép simán borította a nagy területet. És az utaktól, és mindentől, ami körülötte van egy legalább 5 méteres drótkerítéssel, van elkerítve. Ahogy kijössz a pályáról, egy kisebb utcaszerűségen lyukadsz ki, aminek az oldalán vannak, a boxok, és a „benzinkutak”. Szegény motorom nem bírta sokkal tovább benzin nélkül, ezért leállt….-.-’ „ hát, a benzinkúthoz képpest nem a legmesszebb állt le? Most toljam odáig?” gondolkoztam. A Motoromat letámasztottam, én pedig neki támaszkodtam és sírtam. Olyan dolgokat vágtam Alícia fejéhez, amit igazából nem is akartam. Felhúztam a térdemet, a kezemmel átkaroltam, és sírtam. Egyszercsak a bejárat felől valaki belevilágított a szemembe. Azt hittem, idegességembe neki vágom a sisakomat, de végül lemondtam erről a tervemről.

-         Szia. – köszönt egy kedves férfihang

-         Hello. – köszöntem neki becsukott szemmel, mert az erős fény majdnem megvakított. – tudom, hogy még csak most találkoztunk, meg minden, de lehetne egy kérésem? – kérdeztem

-         Persze, mondd. – mondta

-         Kikapcsolnád az Audi R8-od lámpáját? Inkább bekapcsolnám a motoromét. – mondtam, miközben a szemem elé tettem a kezem

-         Ja, persze, bocs. – mondta, és kikapcsolta a fényszórót, és pedig bekapcsoltam a motoromét, ami nem világított senki szemébe, és nem is olyan nagyon erős fényű. – tök udvariatlan vagyok. Be se mutatkoztam. Tom Kaulitz

-         Kendra Wilkinson. – válaszoltam, és viszonoztam a gesztust. Kezet fogtam vele. – Ismerős a neved…