2. rész

Reggel, vagyis csak sejtettem, hogy reggel, de lehet, hogy már dél volt, szóval amikor felkeltem, Tom már nem volt mellettem. Kicsit megijedtem, de hamar rávettem magam, hogy kikászálódjak a ruhák, és a törölközők közül, hogy szétnézzek. Elindultam a part felé, ahol meg is találtam Tomot. Egy szál gatyában süttette magát, miközben a lábát a hullámok mosták. Odamentem hozzá, és láttam, hogy csukva van a szeme. Gondoltam alszik, úgyhogy nem akartam felkelteni. Leültem mellé, és néztem a vizet. Mindenhol csak a kékség. Vajon hazajutunk innen egyszer?

-         Te mióta vagy itt? – kérdezte Tom meglepődve, miközben felült.

-         Csak most jöttem. Az előbb keltem, és gondoltam, hogy itt leszel.

-         Én meg tök régóta fent vagyok, már meg is fürödtem, csak izéé, visszaaludtam.

Csend következett. Nem tudom, hogy mit gondol a tegnap történtekről. Lehet, hogy mégiscsak meg kellett volna csókolnom, mert így most gázabb. Na mindegy.

-         Akkor ma szétnézünk? – törte meg a csendet.

-         Aha. Csak előtte szeretnék én is megfürdeni, meg felavatni az új fogkefét, amit tegnap találtunk a fogkrémmel együtt.

-         Rendben. Akkor amíg te elintézed ezekez, én elmegyek arra, hátha találok valami hasznosat. – mutatott az egyik irányba.

-         Oké. De ne menj messzire, nem szeretnék egyedül maradni.

Erre csak mosolygott, majd elindult.

Én visszamentem a géphez, felvettem egy fürdőruhát, amit tegnap találtam, és pont jó volt rám. Fogtam egy kibontatlan fogkefét, és egy fogkrémet, majd elindultam vissza, a vízhez. Először fogat mostam, aztán lassan belementem a vízbe, ugyanis nem volt valami meleg. Oké, hűsítő, meg kellemes, de nem biztos, hogy kelés után ez a legjobb program. Szóval nagy nehezen belementem a vízbe, mikor Tom pont visszaért.

-         Na találtál valamit? – kérdeztem tőle.

-         Egy rakat hülye gazon kívül még pár sziklát, meg fát. Kb. ennyi. – mondta unottan.

-         Akkor továbbra is a gépnél maradunk?

-         Hát úgy látszik…

-         De olyan rossz ott lenni azzal a tudattal, hogy halottak vannak fölöttünk. – elindult egy könnycsepp az arcomon.

Még jó, hogy a vízben voltam, így nem látszott, hogy mitől lett nedves az arcom.

-         Oké, oké. Majd találunk valamit. – ült le Tom a partra.

Közelebb mentem a víz széléhez, hogy ne kelljen kiabálni ahhoz, hogy meghalljuk egymást. Azon kezdtem gondolkozni, amit Tom mondott. Hogy ez az egész felfogható úgy, mint egy kaland. Egy jó buli, amire majd szívesen emlékszünk vissza. Úgyhogy csak pozitívan!

-         Tök szép az idő. – mondtam. – És a víz is egyre jobb. – tettem hozzá.

-         Nekem még kicsit hideg… De mi ez a hirtelen hozzáállás változás?

-         Rájöttem, hogy attól nem lesz jobb semmi, ha csak nyavalygok, úgyhogy mostantól egy pesszimista szó sem fogja elhagyni a számat.

-         Szuper. – mosolyodott el Tom.

-         Na, akkor megyünk felderíteni a terepet?

-         Mehetünk.

Kijöttem a vízből, és kicsit libabőrös lettem, de a nap sugarai hamar felmelegítettek. Amikor Tom meglátott fürdőruhában elég komolyan végigmért, de hát csak férfiból van.... Aztán visszamentünk a géphez, ahol Tom véletlenül ráakadt a saját bőröndjére. Így felvette a fürdőnadrágját, én pedig egy pólót vettem a vizes bikinimre. Majd elindultunk végig a parton. Alig mentünk 2-3 perce, mikor egy csomó kidőlt fát láttunk meg.

-         Hát itt meg mi volt? – kérdeztem.

-         Biztos valami nagy vihar. De ez még jól is jöhet. Sőt, szerintem kezdjünk is el építeni ebből valamit.

-         Oké, de mégis hogy?

-         Nekidöntjük egymásnak a kisebb darabokat, aztán majd meglátjuk mi lesz belőle.

-         Oké.

Szinte naplementéig az építéssel küszködtünk, de nem volt hiába. Egy egész jó kis kuckót sikerült összehoznunk. Viszont úgy belemerültünk a munkába, hogy nem is ettünk egész nap semmit, így kezdtem kicsit émelyegni. Amikor épp egy fát tettem hozzá az eddig építettekhez, megszédültem, és ezt Tom is észrevette. Eldobta ami épp a kezében volt, és odaszaladt hozzám.

-         Hannah, jól vagy?

-         Persze, csak egy kicsit megszédültem.

-         Ülj le! – húzott a földre. – Persze, hogy rosszul vagy, ha egész nap itt pakolunk. Nem is ettünk, biztosan éhes vagy. Miért nem szóltál?

-         Nyugi már. Jól vagyok. Semmi bajom. Oké?

-         Jó lenne, ha így lenne, de most maradj itt, én hozok kaját.

-         Dehogy maradok. Veled megyek, és akkor idehozunk még pár cuccot.

-         Majd én idehozom.

-         De segítek.

-         Nem. – mondta határozottan, és elindult.

-         Milyen akaratos vagy… - mondtam durcásan.

Ő ezt már nem hallotta. Ott ültem egyedül az összetákolt nem is tudom micsoda mellett, és néztem a tengert, vagy óceánt vagy mit… =P Fene tudja, hol vagyunk… Olyan jó lenne, ha most itt lennének a barátaim, meg valami kis jele a modern civilizációnak. Kicsit visszatért a pesszimizmusom, de azt hiszem ez nem csoda. Egy ilyen katasztrófa után a túlélőkkel többnyire pszihológusok foglalkoznak. Szóval nagy az esély rá, hogy megőrülök. xD Befeküdtem a kis bungalóba, amit építettünk, és már félálomban voltam, mikor visszaért Tom. Hallottam, hogy ledobálja a cuccokat, majd befeküdt mellém kezében egy csokival.

- Vacsoraaa. – mondta aranyosan.

- Aludni akarok. – mondtam csukott szemmel.

- De ma még nem ettél semmit. Kelj fel kérlek.

- Neeeem . – átfordultam a másik oldalamra.

- Hát jó, de akkor nincs csoki…

- Csoki? – kaptam fel a fejem, ugyanis ez az egyetlen dolog, amit bármikor tudok enni.

- Aha, finom mogyorós Milka… - mondta Tom elhúzva előttem a csokit.

- Kéreeeem. – felültem, és nyúltam a csokiért.

- A-aaa. – rázta meg a fejét Tom – Először ezt. Kell megenned. – mutatott egy szendvicsre.

- De aaaaj. Azt nem kérek.

- Hát akkor sajnálom, de csoki sincs.

- Na jó…

Megettem a szendvicset, majd Tom felbontotta a csokit, és elkezdtük enni. Közben ismét a hullámzó vizet néztem. Mi mást lehetne itt tenni...?!

-         Te nem unod még a víz hullámzásának a hangját? – kérdeztem, miután bekaptam egy kocka csokit.

-         Azt hittem, csak engem idegesít… - nevetett.

Mikor már több mint egy napja csak ezt hallgatod, elég uncsi, és idegesítő. De komolyan. Ott csobog melletted az a hatalmas kékség, és mindjárt bepisilsz tőle. xD (Jut eszembe az ilyen, és egyéb szükségleteket valahol bent az erdő közepén intéztük el. xD)

-         Komolyan mondom olyan hangos, hogy ha jön valami repülőgép, meg sem halljuk… - nevettem.

-         Azért csak észrevesznek már egy utasszállítót egy kis szigeten.

-         Ha egyáltalán keres minket valaki…

-         Már megint ez a baj? Persze, hogy keresnek.

-         Na jó, azt hiszem, én elrakom magam holnapra. Elfáradtam.

-         Oké, de ezeket tegyük be először, jó? – mutatott a ruhákra, amiket egy bőröndben cipelt ide.

-         Oké.

Eligazgattuk az „ágyneműket”, de közben találtam egy melegítőt, amit felvettem, mert így estefelé nincs már olyan jó idő, mint napközben. Befeküdtem, és magamra húztam egy törölközőt.

-         Én még egy kicsit lemegyek a vízhez. – jelentette be Tom.

-         Oké. – ezzel becsuktam a szemem.

Most nem volt kedvem gondolkozni, csak odáig jutottam, hogy tegnap Tom tényleg meg akart-e csókolni. Oké, ez hülye kérdés volt. Persze, hogy meg akart csókolni. De miért? Uhh, ez még hülyébb kérdés volt. Azt hiszem, már tényleg hiányzik nekem egy pszihológus… Ismét félálomban voltam mikor éreztem, hogy Tom befekszik mellém. Nem nyitottam ki a szemem. 1, mert nem volt kedvem már beszélgetni vele, nehogy ugyanaz legyen, mint tegnap. 2, ne mis bírtam volna, mert fáradt voltam.

Éreztem, ahogy mozgolódik, aztán mikor elhelyezkedett, hogy egyenletesen veszi a levegőt. Most sokkal közelebb feküdtünk egymáshoz, mint tegnap, ugyanis elég szűkösen fértünk el. Már jó pár perce csak feküdtünk egymás mellett, mikor Tom megkérdezte:

-         Alszol?