Az utcán sétáltam és gondolkoztam. Egyszerre éreztem
dühöt, és csalódottságot is. Csak arra tudtam
gondolni, ahogy ott smártak... Nem hiszem el, hogy
ezt tette velem Mex! Hol rontottuk el? Vagy
egyáltalán miért érdemlem én ezt? Ennyire egyszerű
lenne átvágni engem? Ezt minnél előbb meg kell
beszélnünk. De ettől függetlenül, még mindig szeretetet,
sőt szerelmet érzek Mex iránt. Istenem... Miért?
Csak ezt tudom kérdezni magamtól...

Lehajtott fejjel jártam az utcákat. Nem érdekelt,
merre megyek, vagy, hogy mennyi az idő... Ki akartam
kapcsolni az agyam, de nem ment. Lina most ott
bulizik a "titkos sráccal", én meg itt lógatom az orrom.
Szánalmas...

Pár perc múlva egy zebrához értem. Nem néztem körül,
hiszen csak a lábam elé néztem, nem akartam látni
senkit.
- Héj, neee! - kiáltást hallottam.
Rögtön ezután valaki elkapta a derekam, és
visszarántott a zebráról a járdára. Ha ezt nem teszi
meg az a valaki, valószínűleg egy autó szélvédőjén
végzem a bogarak mellett... A járdára estem, ami nem
volt valami kellemes, de most nem ez volt a
legnagyobb gondom.
- Úristen - sóhajtottam fel halkan.
- Meg akarsz halni?! - szólt a hang, aki pár
másodperce megmentette az életemet.
- Lehet... - szomorkodtam.
- Ne mondj ilyet! - próbált vígasztalni a hang.

Hirtelen nem tudtam hol vagyok. Elszédültem. Azt
sem tudtam, hogy ki rántott vissza a halál elől...

- Jól vagy? - hallottam a hagnot, de válaszolni már
nem tudtam, ugyanis hirtelen elsötétült minden.
Kirázott a hideg, és elájultam.
A járda betonjára zuhantam, vagyis zuhantam volna, ha
nincs mögöttem, aki az előbb is megmentett, és nem
kap el.
Nem éreztem semmit. Egyszerűen minden közömbös volt
abban a pár pillanatban. Szerencsére, (vagy nem
szerencsére...) 1-2 perc múlva, arra tértem magamhoz,
hogy a fejem valakinek az ölében van, aki gyengéden
ütögeti az arcomat, hogy magamhoz térjek.

-Héj csajszi! Ne csinld ezt! - kedvesen szólongatott
a számomra még minig inegen hang.

Erre kinyitottam a szemem, és egy fiút láttam magam
előtt. Sötét volt, így csak az körvonalazódott, hogy
sapkában van, és talán raszta haja van. A hangja mély
volt, de kedves.

- Végre. Azt hittem már soha nem térsz magadhoz. - még
mindig kedvesen szólt hozzám az idegen.

Ekkor felültem, és megkérdeztem:

- Csak álmodtam, vagy tényleg megmentetted a életem?
- Hát, nem álmodtad... De azért, az lehet, hogy
túlzás...
- Mi? Hogy megmentettél? Dehogy!
- Nem aza lényeg, hanem hogy jól vagy-e. Minden
rendben?
- Aha... - nem voltam túl meggyőző...
- Nem fáj semmid? - kérdezte figyelmesen a fiú.
- Most, hogy mondod... Egy kicsit a vállam, de
semmiség.

A fiú a vállamra rakta a kezét, és rám mosolygott.
Én meg viszonoztam.

- Jaj, milyen bunkó vagyok! Be sem mutatkoztam.
Tom vagyok.
- Én meg Cassie. - próbáltam kedves lenni, bár a
fejemben újra Mex járt, és az a csaj.
- Ha elfogadsz egy tanácsot, máskor nézz körül,
mielőtt lelépsz az útra, mert vannak ilyen őrültek,
akik 100-zal mennek, és nem törődnek semmivel...
- Igen, tudom... Csak elgondolkoztam. De nagyon, nagyon
köszönöm, hogy megmentettél!
- Oh, hát nincs mit. Nem hagyhattam, hogy egy ilyen
szép csaj egy baleset áldozata legyen!

Pirultam egy kicsit, és próbáltam nem arra gondolni,
hogy mit láttam pár perce az Amstelbe...

- Ha nem lettél volna itt, most én sem lennék itt,
 vagyis igen, csak nem ilyen formában.-mosolyogtam.
Kicsit meg is könnyebbültem, de nem tudom miért,
hiszen meg is halhattam volna.
- Látom visszatért a jókedved! =] - vigyorgott Tom.- na
de ne ügyörögjünk itt a betonon. Nincs túl meleg, ahhoz
képet, hogy május van...
- Oké...

Felálltunk a hideg járdáról, éds tényleg elég csípős
volt az idő. A szél is elkezdett fújni.

- Merre mész? - Tom - jah tudom, arra... =D - mutatott
a zebra felé, ahonnan visszarántott.
- Hát végülis nem tudom...
- Elfelejtetted, vagy mi? =P
- Nem, előtte se mtudtam, csak úgy sétálgattam.
- Hát akkor találd ki hova akarsz menni, és szívesen
elkísérlek.
- Köszi... =) Akkor azt hiszem az Amstelba. Ismered?
- Persze, oda szoktam járni bulizni. De biztos, hogy
most táncikálni van kedved?
- Jaah, nem azért akarok odamenni. A barátnőmet
otthagytam, mert kijöttem sétálni, és azt hiszem
vissza kéne mennem érte.
- Ja, értem. Oké, akkor indulhatunk.

Elbeszélgettük, és gyorsan oda is értünk az Amstelhez.
A gondolataimat egész jól el tudtam terelni Mex-ről.
Amikor ott voltunk egy saroknyira a helytől, már
rá lehetett látni a bejáratra.
Azt hiszem nem jókor értünk oda, mert éppen Mex jött
ki, azzal a szőke libával. Komolyan azt hittem, hogy
megütök valakit. Mex keze ugyanis a csaj hátsóján volt.
Hát azt hiszem nem kell mondani, hogy nem esett
valami jól. Nem akartam közelebb menni, nehogy
meglássanak. Nem tudtam mit csinálok, és miért, de
hirtelen megálltam.

- Valami baj van? - lepődött meg Tom.

Nem szóltam semmit. Csak hirtelen megcsókoltam!
Úgy éreztem, ezzel valamilyen szintem bosszútállok
Mex-en. Bár még mindig szeretem, akkor is...
Tom viszonozta a csókomoat, de pár másodperc múlva
abbahagytuk.

- Ezt miért kaptam? - Tom, kaján vigyorral.
- Ne haragudj, nem lett volna szabad. - én,megbánóan.
- Nem haragszom, sőt... - majd megcsókolt.

Ott álltunk a járdán, és csak csókolóztunk. Tudtam, hogy
nem helyes, amit teszek, de nem érdekelt. Igazából
tetszett nekem ez a Tom gyerek. Volt benne valami
különös. Olyan kemény, de mégis lágy. Nem lehet
leírni...

- Hol laksz? - kérdeztem két csók közt.
- Nem messze, 5 perc sincs. Mert?
- Tudod te azt...
- Biztos vagy benne? - simította végig Tom az arcomat.
- Csak mutasd az utat.-én, határozottan.

Elindultunk egy szűk utcán. Közben smártunk, és Tom
elég durván elkezdett tapizni. Bár nem bántam.
Sőt, élveztem. Úgy éreztem szabad vagyok, és boldog.
Tényleg nem lakott messze Tom, mert pár perc
alatt ott álltunk egy kapualjba. Tom kinyitotta az
ajtót, gyorsan felmentünk a lépcsőn, mert a 2.-on
volt a lakás. Alig talált a kulcslyukba Tom, mert
hátulról átöleltem, és nem nagyon bírt koncertrálni.
Aztán nagy nehezen bejutottunk a lakásba. Lámpát
sem kapcsoltunk, csak besiettünk. Nagyon élveztük,
azt hiszem mindketten. De a java még csak most jön.
Becsuktuk az ajtót, és...