3. rész

-         Alszol? – kérdezte Tom.

Hirtelen nem tudtam, hogy mit válaszoljak, így nem mondtam semmit, majd Tom megállapította:

-         Alszol… - suttogta, és elfordult.

-         Nem alszok. – tört ki belőlem. Bár nem tudom miért.

Erre visszafordult, és megkérdezte:

-         Felkeltettelek?

-         Öhh nem… Csak Túl fáradt voltam, hogy felfogjam, mit kérdezel… - hazudtam, vagy lehet, hogy az igazat mondtam, magam sem tudtam.

-         Ja, akkor hagylak.

-         De már nem vagyok fáradt. – felültem, és valóban már nem is voltam álmos.

-         Biztos? Mert hagylak aludni, ha akarod.

-         Most már nem bírok visszaaludni, úgyhogy muszáj neked is fent maradnod. xP

-         Hát jó… Akkor beszélgessünk. – mondta majdnem ugyanazt, mint tegnap este.

Ez mindig beszélgetni akar?! xD Nem mintha baj lenne…

-         Rendben. Beszélgessünk.

-         De most én kérdezek, te válaszolsz.

-         Oké…

-         Van barátod? – szegezte nekem a kérdést.

-         Nincs, de miért?

-         Csak kérdeztem. Így már világos a válasz egy kérdésemre.

-         Milyen kérdésre?

-         Az titok.

-         Naaaa. – kérleltem.

-         Nem mondom meg. – vágta rá Tom határozottan.

-         De rejtélyes valaki… Na és neked van barátnőd?

-         Nincs. De most én kérdezek.

-         Oké-oké… Kérdezz…

-         Van testvéred?

-         Van. – vágtam rá.- Vagyis… - már éreztem, ahogy a könnycseppek elindulnak a szememből.

Nem bírtam tovább, elkezdtem sírni, és kirohantam a bungalóból. Szegény Tom azt sem tudta mit csináljon, ugyanis én csak sírva szaladtam a víz felé. De aztán felpattant, és utánam szaladt. Hamar utolért, mert egyre lassabban futottam, ahogy közeledtem a víz felé.

-         Héj várj. – kiabálta utánam. – Valami rosszat mondtam?

Nem válaszoltam, csak folytak tovább a könnyeim.

-         Mi a baj? – tette a vállamra a kezem, majd magával szembe fordított.

Kezdtem megnyugodni, hogy meg tudjam magyarázni ezt az egészet Tomnak.

-         Tudod… Volt egy öcsém, de csak volt. – mondtam a végét elhalkítva.

-         Csssst… - Tom magához ölelt – Ha nem akarsz, nem kell róla beszélni… - mondta megnyugtatóan.

Nem nagyon akartam feszegetni ezt a témát, ugyanis ha erre gondolok, összeszorul a szívem.

-         Bocsi… - kezdtem, de Tom félbeszakított.

-         Nem kell mondanod semmit.

Jól esett, hogy magához ölelt, és egy fokkal jobb kedvem lett. Bár inkább úgy mondanám, hogy megnyugodtam tőle.

-         Figyelj csak, gyere, menjünk vissza, megnyugszol, és szépen elalszol. – vázolta Tom.

-         Nem, én még itt szeretnék maradni. – mondtam.

-         Oké, de nem fázol? – ugyanis nem volt meleg.

Estére mindig lehűlik a levegő, és egy melegítő meg pulcsi, ami rajtunk volt, nem biztos hogy elég a hideg ellen.

-         Nem - válaszoltam.

Ott álltunk még mindig egymást ölelve, de lassan már teljesen megnyugodtam. Ránéztem Tomra, és megkérdeztem:

-         Elmondod, hogy mire kaptál választ?

-         Azzal, hogy nincs barátod?

-         Aha…

-         Muszáj? – húzta félre a száját.

-         Légysziii. – néztem rá szépen, a még mindig kicsit könnyes szemeimmel.

-         Na jó… Szóval tegnap amikor… Tudod… - próbálta húzni.

-         Nem, nem tudom, de talán ha értelmesen elmondanád… - mosolyogtam rá.

-         Szóval, amikor meg akartalak csókolni, te elhúzódtál. – hadarta el gyorsan.

-         Igen, és? – néztem rá értetlenül. – Annak mi köze ahhoz, hogy nekem nincs pasim?

-         Hát így már egyértelmű, hogy nem jövök be neked úgy…

„De édes, hogy ilyen félénk”- gondoltam magamban.

-         És ezt mind abból sikerült leszűrnöd, hogy nem csókoltalak meg mindössze egy nap ismertség után?

-         Ööö, igen. – mondta.

-         És ezt most tényleg komolyan gondoltad?

-         Igen. – mondta minden vicc nélkül.

-         Akkor én is mondok neked valamit.

-         Hallgatlak. – mondta, és várta, hogy elmondom neki őszintén, hogy mennyire nem jön, be, és bla-bla-bla…

De nekem már azóta tetszik, hogy megláttam. Amikor sírtam a parton, és ő megjelent… Mintha valaki értem küldte volna, hogy ne legyek egyedül.

-         Szóval. – kezdtem bele a mondandómba. – Tetszel nekem te buta! – mondtam egy mosoly kíséretében, és vártam, hogy mit mond rá.

-         Hát ami azt illeti, te is épp az esetem vagy… - hülyült, de látszott rajta, hogy megkönnyebbült.

-         Most már nagy a szád, mi?! – ezt az előző megjegyzésére értettem.

-         Nem tudom, de engem most csak a te szád érdekel. – közben valóban csak a számat nézte.

Elmosolyodtam, majd ő is. Lassan felém hajolt. Összeértek az ajkaink. Tom apró puszikat nyomott a számra, de nem csókolt meg. Közben lassan a földre ereszkedtünk, és Tom ledöntött a homokba. Megfogta a két csuklómat, és a fejem fölött a homokba szorította őket, majd a homlokát az enyémnek döntötte. Közben a csípőmre ült, így alig bírtam mozogni. Még mindig nem csókolt meg, csak a tekintete cikázott a szemem és a szám közt. Elfogyott a türelmem, így próbáltam fentebb emelni a fejem, és elérni a száját. Mikor már csak pár mm-re voltam tőle, kinyújtottam a nyelvem. Ez tetszett Tomnak, úgyhogy elkezdett vele játszani, úgy hogy ő is kinyújtotta az ízlelőszervét. Kezdtünk belejönni, mikor Tom egy kicsit elhúzódott, és fölöttem támaszkodva nézett engem.

-         Mi az? – kérdeztem egy mosoly kíséretében.

Nem válaszolt, csak nekem esett. Szenvedélyesen elkezdett csókolgatni, amit persze viszonoztam. A keze hirtelen a derekam felé tévedt, majd be a pulcsi és a póló alá, ami rajtam volt. Lassan lekerült rólam a pulcsi, és Tom éppen a pólót akarta rólam levenni, mikor éreztem, hogy valami a hátamhoz ér. Lelöktem magamról Tomot, és felpattantam egy kis sikítás kíséretében. Tom értetlenül nézett, majd látta, hogy ott mászik a homokban egy rák.

-         Megcsípett? – nézett felém, miközben feltápászkodott.

-         Nem, csak éreztem, ahogy hozzám ér… És nagyon megijedtem.

-         Oh szegénykém. – odajött hozzám, a csípőmre rakta a kezét, és a szemembe nézett. – De minden oké, ugye?

-         Persze… - mondtam, és adtam egy puszit a szájára.

Tomnak nem is kellett több megint a pólóm alá nyúlt volna, ha nem tolom el a kezét.

-         Tom… - mondtam halkan.

-         Valami rosszat csináltam? – kérdezte

-         Nem csak, én még nem szeretném AZT…

Úgy látszott, hogy Tom tudomásul vette, és biztosan nem esett neki jól, de ez nem látszott rajta.

-         Most haragszol? – kérdeztem

-         Dehogyis. – mondta és mosolygott. – Végül is attól még csinálhatom ezt – megcsókolt - és ezt – megfogta a kezem, és rám mosolygott. – Ugye?

-         Persze. Ez nincs ellenemre… - mosolyogtam vissza. – De nem megyünk vissza? Meg hol van a pulcsim? – néztem körbe a parton, ugyanis Tom eldobta.

-         Hopsz, azt valahova eldobtam… - nevetett aranyosan.

-         Áh itt van. – megtaláltam.

Visszamentünk a kis bungalónkba, de még mindig nem az alváson járt az eszünk…