7. rész
- Elnézést, meg tudná mondani, hogy hol van az a fiú akivel behoztak?
- Őt a 9-es vizsgálóba vitték, a folyosó végén balra az utolsó ajtó. Ha pedig nincs ott, akkor már elengedték.
- Köszönöm. – ezzel megindultam a folyosó vége felé.
Egy ajtóhoz értem, aminek nagy része üveg volt, így be lehetett látni rajtam. Tomnak épp a vérnyomását mérte egy idős nő. Aztán láttam, hogy Tom észrevett, mondott valamit az ápolónőnek, majd elindult felém mosolyogva.
- Jól vagy? Nincs semmi bajod? – kérdezte, miután kinyitotta az ajtót.
- Nyugi, jól vagyok. Már kivizsgáltak, és nincs semmi bajom. De téged miért tartanak bent ilyen sokáig?
- Még vért akarnak venni tőlem. :S
- Vért venni?! :S
- Aha… A megfázásom miatt…
- Szegénykém. Akkor én megvárlak a…
- Ne menj el! – szakította félbe a mondatomat.
- Miért? Azt akarod, hogy fogjam a kezed, vagy mi? – nevettem.
- Igen. – mondta, mint egy aranyos kisfiú.
- Jól van, akkor menjünk be, mert már elég idegesen néz a néni…
- Oké. – megfogta a kezem, és el sem engedte, úgy ült le.
- Mutassa mind a két kezét. – mondta az ápoló.
Tom egymás mellé rakta a kezeit. A nő megveregette a vénáit, majd mondta, hogy a balból fogja venni a vért. Tom abban a pillanatban meg is szorította a jobb kezével az én jobb kezemet.
- Nyugi. – mosolyogtam rá.
- Hogy legyek nyugodt, amikor épp most akarnak belém szúrni egy baszott nagy tűt?!
- Ne figyelj már oda. – nevettem. – Inkább válaszolj nekem.
- Mire? – húzta fel a szemöldökét Tom.
- Kérdeztem még valamit a szigeten, nem emlékszel? – itt a nő beleszúrta a tűt Tom karjába, de ő észre sem vette.
- Őszintén? Nem emlékszem.
- Azt kérdeztem, hogy mi lesz, ha megtalálnak minket, és…
- Ja, már rémlik, de azt hiszem ezt nem most kéne megbeszélnünk, mikor le akarnak csapolni. – elfordította a fejét, és a nő éppen akkor húzta ki a tűt.
- Készen is van.
- Mi? Már beszúrta, meg minden?!
- Igen. Az eredmények holnapra elkészülnek, most pedig menjenek le a recepcióra, ahol eligazítják magukat, hogy melyik szállodába menjenek.
- Rendben… - mondtuk, és már mentünk is le.
- Hát hallod, belőled se lenne jó drogos. xD – jegyeztem meg Tomnak.
- Na kösz… De ne mond, hogy te nem ijedtél volna meg az én helyemben.
- Azt nem mondtam…
- Akkor meg ne izélj… - vágta be a durcit.
- Jó, nem mondtam semmit. Ügyes voltál.
- És nem kapok érte valamit?
- Miért kapnál? És mit?
- Hát mondjuk egy puszit, és amiért nem nyavalyogtam.
- Olyan sokat… - tettem hozá.
- Megint kezded? – bökött oldalba Tom.
- Nem, nem… Áhh… Én?! – nevettem el magam.
- Na most már kérem a puszimat. – tartotta oda hozzám az arcát.
De én nem adtam neki puszit, csak odamentem az információs pulthoz.
- Jó napot! – köszöntem.
- Jó napot! Miben segíthetek? – kérdezte egy fiatal csaj, aki a pult mögött állt.
- Azt mondták, hogy itt kérdezzük meg, hogy melyik szállodába kell mennünk… - kezdtem bele.
- Áh, magukat hozták be nem rég arról a szigetről? – nézett ránk.
- Igen.
- Gondolom, tudják, hogy a biztosítójukkal kell majd beszélni a hivatalos ügyekről, de most a légitársaság, amivel utaztak, felajánl maguknak két ingyen szobát a sziget legjobb ötcsillagos szállodájában, ami itt van 3 utcányira.
- Tényleg? – lepődtem meg.
- Esetleg hívjak egy taxit, vagy gyalog mennek?
- Ha csak 3 utcányira van, akkor sétálunk egyet.
- Rendben. Ezt a papírt mutassák fel a recepción, és megkapják a szobákat. A szálloda pedig, ha kimennek azon az ajtón – mutatott a kórház bejáratára – jobbra lesz, ahogy mondtam 3 utcával arrébb. The Palms a neve, de biztosan észre fogják venni. Ja és holnap, ha visszajönnek megkapják a csomagjaikat, ugyanis mindet elhozzák helikopterrel.
- Rendben, köszönjük. – elvettem a papírt, amit adott. – Viszlát.
- Viszlát. – köszönt a nő is, és Tom is.
- Hát ez tök jó. – ujjongtam kifelé menet a kórházból.
Tom is örült, de valami mégis lelombozta.
- Mi a baj? – kérdeztem.
- Még mindig nem kaptam meg a puszimat… - mondta szomorúan, és durcázva.
- Jaaaaj. – nyomtam egy cuppanóst az arcára. – Most már jó?
- Igen. – mosolygott. – Na akkor megkeressük azt a szállodát?
- Persze.
Tényleg nem volt messze, mikor odaértünk bementünk, és megmutattuk a papírt, elmondtuk a neveinket, és rögtön meg is kaptuk a kulcsokat. A 612-es és a 613-as zobákat kaptuk.
- Neked melyik kell? – kérdeztem Tomot lóbálva előtte a kulcsokat.
- Aaaaa – gondolkozott - 613-as.
- Rendben, akkor enyém a 12-es. – odaadtam neki a kulcsát.
Megkerestük az emeletet, majd a 12-es ajtó előtt megálltunk.
- A tiéd eggyel arrébb van. – mondtam Tomnak.
- Tudom. – nézett rám.
- Akkor? – én meg néztem rá.
- Én most veled szeretnék lenni.
- Nem volt elég ez a 2 nap, vagy mennyi?
- Nem. – válaszolta határozottan.
- Na jó, ne hülyéskedj, menj a szobádba, és majd később találkozunk. – mondtam, miközben kinyitottam a saját ajtómat, és bementem.
- Nem hülyéskedek. Hagy menjek be. – fogta meg az ajtót, mielőtt becsuktam volna.
„Ez most komolyan nem vágyik magányra? Meg arra, hogy lefürödhessen, meg ilyenek?!” – gondolkoztam magamban.
Nem mondtam semmit, csak nyitva hagytam az ajtót. Odamentem az (francia)ágyhoz, és ledőltem rá. Tom közben bejött utánam, becsukta az ajtót, és odaült az ágyra, mellém.
- Minden oké? – néz rám.
- Aha, csak még mindig nem fogtam fel…
- Hát lesz mit feldolgozni az biztos. – dőlt le mellém.
- Te felhívtad már a rokonaidat, hogy élsz? – kérdeztem.
- Aha, adtak egy telefont, és felhívtam Billt, meg anyuékat. És te?
- Én is felhívtam anyuékat, meg Amelie-t a barátnőmet, aki itt dolgozik. Jut eszembe, azt mondta, hogy hívjam fel, amint kijövök a kórházból.
- Akkor most felhívod?
- Még nincs kedvem. Nem bírok elmászni a telefonig…
- Lusta vagy. – nevetett Tom.
- Lehet… -hagytam rá.
- És nem vagy éhes? Mert nekem kilyukad a gyomrom…
- Most, hogy mondod én is éhes lettem.
- Elmegyünk kajálni?
- Várj, akkor inkább felhívom Amelie-t, te meg Billt, és együtt menjünk el, az úgy nem jó? Már biztosan izgulnak ők is…
- Oké…
Elmásztam a telefonig, ahonnan felhívtam Amelie-t a mobilján. Elmondtam, hogy melyik hotelben vagyunk, és hogy hányas szobát keresse. Meg azt is elmlítettem neki, hogy hozhatna nekem valami tiszta ruhát…
- Azt mondta 10 perc, és itt van.
- Oké, most én hívom Billéket.
- Éket?
- Aha, tudod a barátnője is itt van…
- Ja oké.
Tom is megbeszélte Billel a dolgokat.
- Azt mondta negyed óra.
- Oké. – visszadőltem az ágyra.
Egyszer csak Tom elkezdett felém mászni, és fölém hajolt.
- Hát te? – nézek rá mosolyogva.
- Hát én… én most… azt hiszem… megcsókollak. – nyomott egy puszit a számra.
- Ez nem is csók volt.
- Hát, ha nem nyitod ki a szádat, elég nehéz átnyomni rajta a nyelvét az embernek, nem gondolod?
- Ja, de… - nevettem a helyzeten.
- Szóval akkor most megint megcsókollak. – suttogta egy mosoly kíséretében.
Most már rendesen csókolóztunk. Tom ismét megmutatta, hogy milyen jó nyelvtanból. :P Pár perce játszadozhattunk egymás nyelvével, mikor kopogott valaki az ajtón.
- Ez Amelie lesz. – szálltam ki Tom szájából.
- Nem baj, kibírja még ott egy kicsit. – húzta vissza a fejemet, és újra megcsókolt.
- Nem Tom… Ki kell nyitnom. – felálltam az ágyból. – és légy szíves maradjon még egy kicsit köztünk ez az egész, oké? Mármint ami kettőnk közt van.
- Oké. – bólintott.
- És most légy szíves kelj fel, és menj át a te szobádba… - majd mentem és kinyitottam az ajtót.
- Hannah!!! – kiáltott Amelie, és a nyakamba ugrott.
- Héj, így meg fogok fulladni, de azért örülök neked. =)
Mia(=Amelie) meglátta, hogy Tom ott áll mögöttem, így lemászott rólam, és köszönt neki. – Szia.
- Hello. – köszönt vissza Tom. – Akkor én most… - vakarta meg a tarkóját, majd az ajtó felé tartott.
Mikor Tom mellém ért, a fülembe súgta:
- Este folytatjuk. – és kiment.
Mia szerencsére nem látta, mert éppen a szobát nézegette, hogy milyen luxus meg minden…
Amint becsuktam az ajtót, Mia rögtön kérdezősködni kezdett.
- Ki volt ez? És mit csinált itt? És hogy zuhant le a gép? És hol voltál? És mit csináltál??? És…
- Nyugi, nyugi. Majd este mindent elmesélek, de most elmennék fürdeni, mert amint látom, hoztál nekem ruhát. – a kezében lévő szatyorra néztem.
- Igen hoztam, de csak akkor adom oda, ha megmondod, hogy ki volt ez a jóképű csávó. – mosolygott ördögien a barátnőm.
- Csak ő és én éltük túl a zuhanást, és együtt voltunk a szigeten.
- Úgy együtt?
- Mi? – leesett, hogy félreérthetően fogalmaztam. – Jaj dehoooogy! De most már el szeretnék menni fürdeni.
- Oké… De aztán mindent elmesélsz. – adta oda a ruhákat.
- Majd este. Ugyanis nem sokára elmegyünk együtt kajálni. Te, én, Tom aki itt volt az előbb, Bill az ikertestvére, és asszem a barátnője is jön…
- Tom vagy Bill barátnője?
- Billé. Tomnak nincs csaja.
- Hogy vágod a témát… - vigyorgott Amelie.
- Na jó, most már hagyjál békén. – nevettem. – Ha kopognak, akkor az Bill meg a csaja lesz, szóval küld át őket a 613-asba.
- Oké.
Elmentem zuhanyozni, és közben valóban kopogtak. Mia odament, hogy kinyissa, és ki is nyitotta, de majdnem nyitva maradt a szája… | 
AJÁNLOM AZ OLDALT