5. rész

Gyorsan kiszedtem Tom alól a hálózsákot, hogy ne melegítse feleslegesen, de így is sugárzott a meleg a testéből. Fogtam egy pólót, ami épp a kezembe akadt, lerohantam a vízhez és bevizeztem. Miközben visszafelé siettem, kicsavartam a vizet a pólóból. Mikor pedig Tom mellé értem, rátettem a homlokára. Végre megmozdult, ugyanis a kezeit a fejéhez emelte, gondolom a hideg ruha hatására.

-         Tom, jól vagy? – kérdeztem, de nem válaszolt.

Egyre melegebb volt az idő, és Tomot nem sikerült lehűteni, úgyhogy levettem róla a nadrágját, majd óvatosan a pólóját is. Szerencsére erre már elkezdett mocorogni, és a szemeit is kinyitotta.

-         Tom, végre!

-         Mi… mi az? – kérdezte halkan.

-         Mi mi? – néztem értetlenül. – Gyere, lemegyünk a vízhez, és megfürdesz. Jót fog tenni a hideg víz.

Segítettem neki felülni, majd lassan felállni. Tom szinte teljesen rám nehezedett, úgy indultunk meg a víz felé.

-         Szédülök. – közölte velem Tom.

-         Nyugi, mindjárt jobb lesz.

Odaértünk a vízhez, és kb. térdig belementünk, mikor Tom szólt:

-         Ez hideg, és fázok.

-         Nem hideg, csak lázas vagy, de ha most belejössz, lemegy a lázad.

Tom megindult, de amikor a víz már majdnem a hasát érte, ismét megtorpant.

-         Ez még mindig hideg, én nem megyek bentebb. – mondta egy kicsit már élénkebben.

-         Segítek. – mondtam, és lefröcsköltem a hasát.

-         Hééééj!!! – kiáltott fel. – Ne már! Ha segíteni akarsz, legalább így csináld. – megfogta a hideg vizes kezemet, és a hasára tette. – Látod, így neked is és nekem is jó. – végre elmosolyodott.

-         Látom már jobb kedved van. – mosolyogtam vissza, miközben a kezem még mindig a hasán volt.

-         Ha téged látlak, mindig jó kedvem van, de azért még mindig szédülök, és hideg a víz.

-         De bele kéne menned teljesen. Guggolj le, és akkor jó lesz.

-         Jó, de akkor előtte vizezd be a hátam.

Megfordult, én pedig végigcsorgattam a tűzforró hátán a hideg vizet, amitől kicsit libabőrös lett, és kiegyenesedett.

-         Oké, most már guggolj le. – mondtam.

-         De te is.

Szembe álltunk egymással, megfogta mindkét kezem, és lassan elmerültünk a vízben a nyakunkig. Közben végig egymás szemébe néztünk. Egyik kezemmel elengedtem Tomot, és bevizeztem a homlokát.

-         Megijesztettél ám. – mondtam neki.

-         Miért?

-         Mert… mert azt hittem, hogy… nem is tudom… - habogtam össze-vissza.

-         Szóval megijedtél, mert azt hitted, hogy nem is tudod? – kérdezte Tom egy mosollyal az arcán.

-         Aaaaj. Most miért kell cikizni? Megijedtem, hogy egyedül maradok ezen a szigeten.

-         Szóval akkor nem is engem féltettél, hanem magadat? – kérdezte Tom csalódottan.

-         Jaj dehogy. – vettem egy nagy levegőt. – Féltem, hogy elvesztelek. – mondtam ki halkan.

Tom elmosolyodott, miközben a tekintetemet fürkészte.

-         Nem hagylak itt, nyugi. – adott egy puszit a számra. – Amúgy, hogy tetszett tegnap este a csókbemutatóm?

-         Szerinted?

-         Hát én nem tudom… - várta, hogy megdicsérjem.

-         Nem foglak itt fényezni, mert látom, hogy egóból jutott bőven, de azért jó volt. – mondtam nevetve.

-         Csak jó?

-         Na jó, talán egy kicsit jobb, mint a sima jó. xD

-         Szóval akkor nagyon jó?

-         Nagyon, nagyon, nagyon jóóó! – szinte a nyakába ugrottam, és megcsókoltam.

-         Így el fogod kapni a betegséget, ha valami komolyabb bajom van, bár szerintem csak megfáztam.

-         Inkább elkapom, mint hogy ne csókolhassalak meg. =) Amúgy meg szerintem azért lettél lázas, mert este tökre leizzadtál, de közbe meg hideg volt, és megfáztál.

-         Nem baj, megérte. Szeretek veled csókolózni.

-         És meg veled.

Újra megcsókoltuk egymást. Tom még mindig forró volt, csak egy kicsit mehetett lentebb a láza, így még a vízben maradtunk, és beszélgettünk. A téma pedig a kettőnk kapcsolata volt. Még egyikőnk sem mondta, hogy szeretlek, és egyikőnk sem hozta fel a járás dolgot, de még talán korai is lenne.

-         És, ha ránk találnak, és hazajutunk, mi lesz? – kérdeztem.