50.rész – Majd egyszer

-        Szia!

-        Szia! Figyelj, ha most megint le akarod ordítani a fejem, akkor hagyd későbbre, mert semmi kedvem ehhez. – kezdett magyarázkodásba.

-        Nem, nyugi. Egyszerűen csak beszélni akarok veled.

-        Komolyan?

-        Komolyan.

-        Hallgatlak.

-        Szóval, bocsi, hogy az előbb úgy neked támadtam, de rettentően ideges voltam és fogalmam sincs, hogy most mit csináljak. Te vagy az egyetlen, akivel ezeket meg tudom beszélni és nekem nagyon rossz volt, amikor nem beszéltünk, ami tulajdonképpen a te hibád volt, de most már mindegy. Szóval szeretném, ha elmondanád, hogy a te szemszögedből ez az egész szitu hogy nézett ki.

-        Oké. Szóval Tom úgy gondolta, hogy még mindig szereted, ami szerintem nem volt hülyeség és a fejébe vette, hogy visszahódít. A barátnője is csak álbarátnő volt. És megkért mindenkit, hogy csak minimális szinten beszéljen veled, mert hogy romlanak az esélyei, mert viszonylag sokat beszélsz velünk, vagyis velem, satöbbi.

-        Féltékeny volt?

-        Gondolom. És amikor mondtam, hogy ez nem fog menni, mert naponta többször is beszélgetünk, ráadásul nem két percet, támadt egy ötlete, miszerint tegyek úgy, mintha haragudnék rád és ne is szóljak hozzád, mert akkor majd ő lesz a hős, akinek a vállán kisírhatod magad és újra összejöttök. Nagyjából ennyi.

-        Úristen! De miért? Nem lett volna egyszerűbb, ha mondjuk próbálkozik, mint most? Szükség volt erre? Ezt nem hiszem el!

-        Nem akarom védeni, mert a helyedben én is ugyanígy éreznék, de gondolj arra, hogy csak szeretett volna téged visszakapni és boldog akar lenni veled.

-        Ez szép és jó és megértem, de feltétlenül úgy kellett csinálnia, hogy mindent felborítson?

-        De legalább elérte a célját. Beleszerettél.

-        Igen. Vagyis nem. De. én mindig is szerettem. Eleinte annyiszor próbálkozott meg minden és meg annyiszor utasítottam vissza, mert azt hittem, könnyebb lesz.

-        De nem lett.

-        Nem.

-        És most mi lesz?

-        Nem tudom. Semmit nem tudok. Én nem akarok egy ilyen emberrel járni. Ki tudja, legközelebb mikor fog megint előtörni belőle a féltékenység és megint megszervezi az életem.

-        De hát szereted.

-        Igen, de ez nem jelent semmit. Gondolkodnom kell! Te mit tennél?

-        Én? Ez hülye felvetés volt, mert nem tudom. gondolkodnék rajta, az tuti, de nem tudom. Ezt neked kell eldöntened. Talán, ha megpróbálhatná helyrehozni…

-        Ezt hogy lehet helyrehozni? Egy vacsival meg egy csokor virággal?

-        Nem, persze, hogy nem.

-        Majd meglátjuk. Most viszont inkább lefekszem. Jó éjt!

-        Neked is.

Másnap reggel iszonyú szarul ébredtem. Szédültem, fájt a fejem, hányingerem volt. Georg megállapította, hogy biztos gyomorrontásom volt, mert a tegnapi kajától ő is rosszul lett, csak rajta még este jöttek ki a tünetek. Én mégis elmentem az orvoshoz, ahonnan a tópartra vezettem. Kiszálltam a kocsiból, leültem a fűre és csak néztem a tavat.

-        Lya? – jött le Tom a lépcsőn.

-        Azt mondta, orvoshoz megy. – szólt ki Bill a nappaliból, mire Tom is csatlakozott hozzá.

-        Miért? Miért menne orvoshoz? Beteg?

-        Lehet. Georg azt mondta, hogy biztos a tegnapi kaja miatt van, mert ő hányt tőle este.

-        Akkor valószínű.

-        Tegnap beszéltem vele.

-        Tudom. Jöttem le a lépcsőn és mindent hallottam.

-        Sajnálom.

-        Nem kell. Én voltam a hülye, én csesztem el. Már nem tudok mit tenni.

-        Még helyrehozhatod.

-        Mivel?

-        Hát nem egy vacsival és egy csokor virággal.

-        Kössz.

-        Na jó, megyek sétálok egyet. Jössz?

-        Nem, maradok.

Egy órája ültem a tónál és semmi kedvem nem volt felállni. Néhányan elmentek mellettem, páran horgásztak a szokásos.

-        Szia! Csatlakozhatok? – ült le mellém Bill.

-        Szia! Persze! Hogy kerülsz ide?

-        Csak sétáltam és megláttam a kocsid, gondoltam, itt vagy. Mi volt a dokinál?

-        Semmi különös.

-        Biztos?

-        Biztos.

-        Akkor miért ülsz itt? Mást nem tudok elképzelni, minthogy volt valami.

-        Terhes vagyok.

-        Mi van?

-        Terhes vagyok.

-        Ez most komoly?

-        Miért? Úgy látszik, mintha olyan sok kedvem lenne viccelni?

-        De ez meg hogy történt?

-        Tudod, ha van két ember, akik szeretnének…

-        Inkább ne folytasd! Tomtól?

-        Igen.

-        És mit fogsz csinálni?

-        Fogalmam sincs.

-        Hány hónapos?

-        Kettő.

-        Reggeli rosszullétek?

-        Már elkezdődtek. A múlt héten volt az első, de akkor a kajára fogtam.

-        Hát ez meglepett. Ti mégis mikor…?

-        Szexeltünk?

-        Aha.

-        Valószínűleg két hónapja, de már nem nagyon emlékszek rá.

-        Oké, és most mit akarsz tenni?

-        Fogalmam sincs. Gondolom megmondom Tomnak.

-        Azt hittem, még haragszol rá.

-        Haragszok is, de joga van tudni, hogy gyereke lesz.

-        És akkor megint összejöttök?

-        Nem tudom. Még mindig szeretem, de nem igazán tudok bízni benne. Ha megkérne és magyarázkodna előbb-utóbb úgyis megbocsátanék, mert nem tudok nélküle élni. Hiába akarok, nem tudok. Szerinted?

-        Ez a ti dolgotok. Én nem szólok bele. Te tudod, hogy mit érzel és hogy mit kell tenned.

-        Szerintem lassan menjünk. És ha megkérhetlek ne szólj Tomnak.

-        Rendben. De ugye elmondod neki?

-        El. Majd egyszer.