49.rész – Semmit nem akarok tőled

Teltek a napok és Tom tényleg úgy gondolta, hogy vissza fog hódítani, így egyre többször találkoztunk kettesben és mindig valami romantikus dolgot talált ki. Volt, hogy csak simán sétálni mentünk és közbe meglepett 1-2 aprósággal. Vidámparkban is voltunk, ahol persze plüssállatot kaptam tőle.

-        Oké, én elmondtam, mi volt. Te jössz!

-        Szóval nagyon rendes csaj, a fiúk már találkoztak vele, csak te nem. – Bill.

-        Hogyhogy?

-        Szerintem akkor voltál állásinterjún.

-        Valószínű.

-        Voltunk vacsorázni, aztán sétáltunk meg beültünk a moziba megnézni egy filmet.

-        Három randit tudtál le egy este alatt. – nevettem.

-        Vicces.

-        Szerintem is.

-        Amúgy észrevettem, hogy nagyon jól kijöttök mostanában.

-        Igen. Remélem, hogy így is marad. Megyek zuhanyozni, ha gondolod, később visszajövök és folytathatjuk.

-        Oké, akkor gyere.

Kimentem az ajtón és elindultam a fürdőbe.

-        Hello! – ment be Tom Billhez.

-        Hello.

-        Láttam, hogy Lya innen jött ki. Miről beszéltetek?

-        Erről-arról. Mesélt a randitokról, én meg Kate-ről.

-        Oké. Beszélhetnénk? – zárta be az ajtót.

-        Persze. Mondd.

-        Szóval lenne egy meglepetésem a számára, de nem tudom, hogy csináljam.

-        Mi lenne az?

-        Meg akarom kérni a kezét.

-        Komolyan?

-        Igen.

-        Szerintem nem jó ötlet.

-        Miért?

-        Tudom, hogy semmi közöm hozzá, de még mindig nem mondtad el neki, hogy átverted. Gondolom nem is akarod, de szerintem célszerű lenne. Oké, azt gondolod, hogy nem fog kiderülni, de szerintem inkább most, mint később.

-        Ezt jól látod. Nem fogom neki elmondani. Mennyi esély van rá, hogy később kiderül?

Egy kis szünetet tartottak, majd Tom ismét megszólalt.

-        És te sem fogod.

-        Miért?

-        Komolyan képes lennél neki elmondani?

-        Persze. Joga van tudni, hogy úgy szeretett beléd, hogy végig manipuláltad és tulajdonképpen megszervezted az egészet, mint egy színjátékot.

-        Na jó, nekem elegem volt. Csá! – kinyitotta az ajtót és meglátott engem. – Lya! – suttogta.

Rögtön elrohantam, nem érdekelt semmi csak, hogy minél messzebb kerüljek tőle. Az utcán Gustavba botlottam.

-        Héhé! Kislány! Mi a baj? – állított meg.

-        Semmi. – próbáltam törölgetni a könnyeimet.

-        Gyere. Visszamegyünk és mindent elmesélsz.

-        Én nem megyek vissza.

-        Oké, akkor elviszlek egy kávézóba és ott elmondod, hogy mi történt.

-        Jó, menjünk.

Beültünk egy kávézóba. Én kértem egy forró csokit, Gustav pedig egy kávét.

-        Na mesélj! – kezdte, miután leadta a rendelést.

-        Tulajdonképpen nem is értem az egészet. mármint nem tudom felfogni, hogy hogy értették és teljesen összezavart mindent.

-        Ebből semmit nem értek.

-        Úgy volt, hogy Billel beszélgettünk az ő randijáról meg az enyémről. Aztán mentem zuhanyozni és megbeszéltük, hogy később visszamegyek még dumálni. Bementem a fürdőbe és aztán eszembe jutott, hogy fel kell hívnom a húgomat, mert délután felhívott és mondtam neki, hogy majd este beszélünk. A telefonom viszont Bill szobájában maradt.

-        Oké, ez még nem nagy gond.

-        Igen, de hallottam, hogy valamiről veszekednek Tommal.

-        És gondolom hallgatóztál.

-        Hát igen.

-        És miről veszekedtek?

-        Tom valami olyasmit mondott, hogy Billnek nem kéne elmondani valamit, szerintem nekem. Aztán meg Bill mondta, hogy jogom van tudni, hogy tulajdonképpen úgy szerettem bele megint Tomba, hogy végig manipulált és az egész egy színjáték volt. Gondolom, ezért viselkedett velem Bill olyan furcsán és csak azután lettünk megint barátok, hogy összejöttem Tommal. És most fogalmam sincs, hogy mi van.

-        Lehet, hogy meg fogsz utálni, de én is tudtam róla. De nekem csak utána mondták el, mert tudták, hogy úgyis szólnék neked.

-        És szóltál volna?

-        Persze.

-        És amikor megtudtad, miért nem mondtad el?

-        Mert azt mondták, hogy majd később úgyis megtudod tőle. Nekem se volt könnyű felfogni, hogy titkolóztak előttem.

-        Oké, rád nem haragszom. Georg is tudta?

-        Azt hiszem Tom vele beszélte meg a dolgokat.

-        Tök jó. Tulajdonképpen hülyének néztek és megszervezték az életem.

-        Nem tudom, ilyenkor mit lehet mondani.

-        Én igen. Vége. Ennyi. Nem csinálom tovább.

-        Ezt hogy érted?

-        Nem vagyok képes…

-        Na végre! Itt vagy! – jött oda Bill az asztalhoz. – Annyira aggódtunk, hogy valami hülyeséget csinálsz.

-        Mi van? Legalább ne tégy úgy, mintha te nem lettél volna benne.

-        Elnézést lehetne halkabban? – jött oda a pincér. – Vagy ha nem megoldható, akkor kérem távozzanak.

-        Rendben. Azonnal megyünk. – állt fel Gustav.

Kimentünk a kávézóból. Én hazasétáltam hátha lenyugszok, Bill és Gustav pedig kocsival mentek.

-        Hol van? – ugrott fel a székről Tom, mikor Bill és Gustav bementek a konyhába.

-        Gyalog jön.

-        Hagytátok, hogy egyedül jöjjön haza?

-        Szerintem ebben az állapotban jó, ha gyalog jön vissza. – Gustav.

-        Ha valami baja lesz…

-        Nem lesz semmi baja. – ültette le Tomot Georg.

-        Megjött! – állt fel Tom, miután hallotta az ajtó csapódását.

-        Lya,… - kezdett bele.

-        Nem! Hagyj békén!

-        Legalább hallgass meg!

-        Azt hiszem, már eleget hallottam és az bőven elég volt.

-        Én el akartam mondani.

-        Ja, persze. Mikor? Majd a következő életünkben?

-        Sajnálom.

-        Sokra megyek vele.

-        Kérlek bocsáss meg!

-        Nem, Tom! Ezúttal nem! És hagyj békén. Ezentúl semmit nem akarok tőled.

Felmentem a szobámba, rádőltem az ágyamra és elkezdtem sírni. Végül elaludtam. Reggel arra keltem, hogy az ágyam mellé egy tálca van készítve reggelivel, rózsával és egy cetlivel „Tudom, hogy egy reggelivel nem tudlak kiengesztelni, de remélem, hogy előbb-utóbb sikerül. Szeretlek! Tom”

Megfogtam a tálcát és levittem a konyhába, majd felmentem a fürdőbe és elkészültem. Hallottam, hogy csörög a telefon, ezért felvettem.

-        Hallo?

-        Lya?

-        Igen, én vagyok.

-        Remek. Múlt héten voltál nálunk állásinterjún.

-        Igen.

-        Szóval nagyon tetszettél nekünk és az anyagod is meggyőző volt, így jövő héttől neki is láthatsz a munkának.

-        Komolyan?

-        Igen.

-        Nagyon szépen köszönöm. Akkor hétfőn találkozunk.

-        Rendben. Addig is további szép napot!

-        Viszont. Viszlát!

-        Viszlát!

Vigyorogva raktam le a telefont, majd körül néztem a házban, de nem láttam sehol senkit.

-        Lya! – szólalt meg Georg a hátam mögött.

-        Jesszus! Megijesztettél!

-        Bocs, nem akartam. Beszélhetnénk?

-        Nem tudom, nekünk miről kéne még beszélnünk. Te is benne voltál.

-        Tudom és nézd, sajnálom, hogy így alakult.

-        Én is.

-        Nem akarom védeni Tomot, de csak téged akart visszaszerezni.

-        Ezt máshogy is megtehette volna. Például nem szervezi meg a mindennapjaimat a hátam mögött és nem kéri arra Billt, hogy tegyen úgy, mintha haragudna rám.

-        Tudom, de ez már megtörtént és nem tudja visszacsinálni.

-        Szerintem nem is akarja.

-        Nem tudhatod.

-        Na mindegy. Elmegyek vásárolni. Az valamilyen szinten lenyugtat. Nem jössz velem?

-        Én? Akkor nem haragszol rám?

-        Annyira nem. Végülis nem a te ötleted volt és csak kis részben voltál benne. Ha jól tudom.

-        Igen, jól tudod.

-        Akkor mehetünk?

-        Persze.

Elmentünk egy közeli plázába, ahol az összes emeletet végig jártuk. Közbe beültünk egy pizzázóba és olyan 5 körül hazamentünk.