24. rész

Így kellett lennie

Az ikrek, napra pontosan 12 éve születtek meg. Ma van az apjuk születésnapja is. Aki ma benézne a házba csak 3 embert találna ott. A nőt, akinek férje és két gyermeke meghalt egy autóbalesetben, a nő húgát és az ő férjét. A beleset évekkel ez előtt történt. A gyerekek édesapja az iskolába sietett, de amikor indultak haza, egy felelőtlen sofőr áthajtott a másik sávban és a két kocsi ütközött. A gyerekek és apjuk nem élték túl. Amikor a mentősök végre kiszabadították a testeket az autóból, már egyikük sem élt. A nő összetört, mikor megtudta, hogy sem gyermekei, sem imádott férje nem élte túl a tragikus balesetet. Férje mindig meg tudta nyugtatni, de most, hogy Ő nincs, úgy érezte nincs értelme az életének. Nagyon sokszor próbált szerelme után menni, de mindannyiszor rájött, hogy a húgának szüksége van rá.  Tudta, hogy nem teheti meg vele azt, amit az anyjuk. Tudta, hogy van még dolga itt, de nagyon fájt neki, hogy soha többé nem láthatja gyermekit és férjét. Rengeteget járt ki a temetőbe, annak ellenére, hogy anyjához alig ment el, ideje nagy részét ott töltötte. A húga már nem nagyon bírta elviselni, hogy nővére ennyit szenved. Elképzelni nem tudta mi játszódhat le a nő agyában nap, mint nap. Tudta, hogy imádott nővére egyszer végleg véget vet életének, de félt ettől a naptól. Félt, hisz akkor tényleg az egész családját elveszítette. Igaz férje még vele marad, de őt is ugyan úgy meggyötörte a baleset, mint nővérét, hisz mégis csak ikrét vesztette el. Azt az embert, akivel kiskorukban, annyit játszott, azt az embert, akinek mindig mindent elmondott, azt az embert, aki megbízott benne bármit is tett. Ez az ember már nincs többé se számára, se senkinek. Ez az ember már messze jár gyermekeivel együtt. Most már csak a hangját hallhatja, ha előveszi a régi CD-ket, láthatja, de csak fényképeken. A házban ugyan úgy áll minden, mint 5 évvel ezelőtt. A férfi holmija érintetlen. A gyerekeké nem, mivel mikor az édesanyjuk megtudta, hogy többé nincsenek, a szobába rohant és felforgatta az egészet. Aznap nagyon sok mindent megtalált, amit eddig nem mondtak neki gyermekei. Rengeteg olyan irományt, ami nagyon fájt anyjuk számára. Nem azért, mert bántóak voltak.. Nem. Ezek mind arról szóltak, hogy mennyire is szeretik az anyjukat, és persze édesapjukat. Nagyon sokat veszekedett a két gyerek, de sosem komolyan. Anyjuknak nem mindent mondtak el, mert tudták, hogy nem örülne neki, ha kiderülne, hogy miket csinálnak a suliban. Ezeket mindig apjukkal osztották meg, de ezen kívül mindent elmondtak anyjuknak. Amikor a nő haza ért az első dolga volt, hogy megnézze a gyermekei szobáját. Még saját maga sem tudta, hogy mért teszi ezt, nem hogy a húga. Egyre jobban aggódtak a nőért. Lassan, de biztosan biztos, hogy össze fog roppanni. És igen megtörtént. A nő teljesen összeroppant. A lelke darabokra tört, a szívében „óriási sebek” voltak. Már nem evett, nem ivott, még a szobából sem mozdult ki. Pontosan hat évvel azután, hogy gyermekei és férje is meghalt ő is megölte magát. A húga egyedül maradt, férje nem igazán tudott magával mit kezdeni ikre nélkül így újra inni kezdett, de most durvábban. Rengeteget ivott nap mint nap. Így legalább egy kicsit el tudta feledni testvére hiányát. E két ember élete örökre megváltozott. A nőnek nem élt már a családja, férje naponta berúg, annyira, hogy önkívületi állapotban van estére. A férfi pedig.. hát igen.. az alkoholhoz menekült segítségért. De az sem gyógyít meg mindent. Az emlékek ugyan úgy élnek bennünk. A temetést nem okkal a nő halála után megtartották. A férje és gyermekei mellé temették el. Így újra együtt lehet a család, de most már örökké. Senki nem választhatja el őket egymástól. Senki és semmi. Most már talán megnyugodott lelke, hogy imádott férjével lehet és gyermekeivel.

Vége

Írta: Amy & Emily Larsson