- Ti itt laktok? –kérdeztem gyönyörködve a házban.
- Itt. – válaszolták egyszerre az ikrek.
- Bemegyünk? Vagy még állunk itt egy darabig? – kérdezte türelmetlenül Tom.
- Felőlem mehetünk. – mondtam.
Bill ment előre. Kinyitotta udvariasan előttem a kaput. Megköszöntem, és már indultam is a bejárati ajtó felé. Aztán észre vettem, hogy egy fekete kutya száguld felém. Én sikítva visszarohantam a kocsihoz. A fiúk persze csak nevettek.
- Mi volt ez? – kérdeztem ijedten.
- Nyugi, ő csak Scotty, a kutyánk. Ne félj, nem bánt! – bátorított Bill.
- De meg fog harapni!
- Nem fog! Bízz bennem! – mondta megnyugtatóan Bill.
Erre összeszedtem minden bátorságomat, és besétáltam az udvarba. Scotty egyből ott termett, és rám ugrott! De nem harapott meg, hanem össze-vissza nyalogatott. Tom lekapta rólam, és így szólt a kutyához:
- Összepiszkoltad a csaj ruháját. Ügyes kutya! – és megsimogatta Scotty fejét.
Én meg valahogy feltápászkodtam a földről, leporoltam magam, és megeresztettem Tom felé egy gúnyos vigyort.
Mikor beléptem a ház bejárati ajtaján, a nappaliban ülők egyből felkapták a fejüket. Én meg csak ott álltam, és nem tudtam megszólalni. De szerencsére jött a felmentő sereg! Bill odaállt mellém, és bemutatott:
- Anya, Gordon! Ő itt Nita. Ma itt alszik nálunk. Majd mindent elmondok, csak megmutatom Nitának a szobáját.
- Jó, de siess! Beszédünk van veled és Tommal. – mondta az ikrek anyukája.
Bill felkísért az emeletre, és megmutatta a szobám. Neki vissza kellett mennie a szüleihez, és én meg egyedül maradtam a szobában. Körülnéztem. A szobában csak egy ágy, egy szekrény és egy lámpa volt. Gondoltam egyből, hogy ez a vendégszoba. Hirtelen kopogtattak. Amikor kinyitottam az ajtót, Tomot láttam meg, aki így szólt:
- Itt vannak a cuccaid. Látom, szépen bevásároltál. – vigyorgott
- Hát igen. Ma vásárlási kedvemben voltam. – mondtam és elvettem Tomtól a cuccokat.
- Egyébként vacsora. Gyere le lécci.
- Oké. Mindjárt lent leszek, csak átöltözök. – szóltam, és becsuktam az ajtót.
15 perccel később:
- Na ez neked a mindjárt. – mondta gúnyosan Tom, aki már az asztalnál ült a többiekkel együtt.
- Örülj neki, hogy csak ennyit késtem. Általában legalább fél órát töltök el az öltözéssel. – mondtam, és leültem Bill mellé. Most már több volt a bátorságom, és én is bemutatkoztam az ikrek szüleinek:
- A nevem Nita, és Magyarországról jöttem.
- Üdvözlünk a házunkban! Az én nevem Simone és a párom meg Gordon. – mondta mosolyogva a fiúk anyukája. Már egy cseppet sem féltem, hogy mit gondolhatnak rólam.
- A mai vacsora: borsóleves. – szólt Simone, és az asztalra rakta az ételt.
- Ezt nem bírom megenni. Én utálom a borsót. – súgtam oda Billnek.
- Ez nem a mi vacsoránk! Mi pizzát eszünk! – válaszolta vigyorogva Bill. És amint ezt kimondta, csöngettek is. – Ez biztosan a pizza! Tom hozd be!
- Miért nem te mész? – háborodott fel Tom, de már indult is a pizzáért. Mikor visszaért, lerakta a pizzát.
Megettük az egészet, annyira éhesek voltunk! Aztán én felmentem aludni, mert már nagyon fáradt voltam.
Nagyon jó álmom volt, de felriadtam, mert egyszer csak… DURR! | 
AJÁNLOM AZ OLDALT